Megduplázza a kormány a nevelőszülők alapdíját

Ülésezett a kormány, amely fontos, a nevelőszülőket érintő döntéseket hozott – jelentette be Orbán Viktor:

  • Megduplázzák a nevelőszülők alapdíját.
  • A nevelőszülőket minden nevelt gyermek után megilleti az alapdíj.
  • A speciális szükségletű, fogyatékkal élő gyermekeket nevelő szülők többlet díját a duplájára emelik.

A kormánynak mindenben kötelessége támogatni a nevelőszülőket – hangsúlyozta Orbán Viktor.

A nevelőszülőkre jutó források megemeléséről már Gulyás Gergely is beszélt egy október végi kormányinfón.

A 444 emlékeztet, a kormány még 2014-ben biztosított foglalkoztatási jogviszonnyá minősítette a nevelőszülők által végzett munkát, és a minimálbér hányadaként állapította meg az ezért a munkáért kapott garantált bérüket.

A nevelőszülők alapdíja 2025-ben havi 87 ezer 240 forint. Az egyedi szükségletű gyerek után pedig jelenleg többletdíjként minimum a minimálbér 7 százaléka, azaz 20 ezer 356 forint illeti meg őket.

Kapcsolódó
Kulcskérdés, hogy pusztán a bejelentett béremelés megnövelheti-e a nevelőszülők számát

A gyermekvédelemben, illetve a gyermekszegénység elleni küzdelemben számos más égető probléma is akad az alacsony fizetéseken túl.

The post Megduplázza a kormány a nevelőszülők alapdíját first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest