Megérkezhettek az észak-koreai csapatok az orosz-ukrán frontra

Thumbnail for 6167328

Egyes észak-koreai katonai egységek elhagyták oroszországi kiképzőterületeiket, és először léptek be az orosz-ukrán harci övezetbe – idézi az ukrán katonai hírszerzés csütörtök esti közleményét a Politico. Ukrán kémek szerdán videóra vették a csapatokat az oroszországi Kurszk megyében.

Az ukrán szolgálat közölte, az észak-koreai katonákat öt helyszínen képzik ki több héten keresztül Oroszország távol-keleti részén, mielőtt bevetnék őket a háborúban. Az USA szerdán megerősítette, hogy észak-koreaiak ezrei gyakorlatoznak az orosz katonákkal együtt az országban.

Kijev friss becslései szerint Phenjan mintegy 12 ezer katonát vezényelt át Oroszországba, köztük 500 tisztet és három hadseregtábornokot. A hét elején Volodimir Zelenszkij ukrán elnök arról beszélt, hogy már észleltek észak-koreai katonatiszteket a kelet-ukrajnai Donbasz oroszok által megszállt területein.

Vlagyimir Putyin nem erősítette meg, de nem is cáfolta az észak-koreai csapatok jelenlétét Oroszországban. A csütörtöki BRICS-csúcstalálkozón az orosz elnök azt mondta, hogy „nem Oroszország tettei vezettek az eszkalációhoz”, és azzal vádolta a nyugati országokat, hogy segítenek Ukrajnának a Moszkva elleni harcban.

(Címlapképünk illusztráció.)

The post Megérkezhettek az észak-koreai csapatok az orosz-ukrán frontra first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest