Meggyilkoltak egy férfit Esztergomban

Meggyilkoltak pár nappal ezelőtt egy férfit Esztergomban, az egyik munkásszállón. Stoller Katalin, a Komárom-Esztergom Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője arról tájékoztatta lapunkat, hogy a Tatabányai Járásbíróság egyetértett az ügyészséggel, és elrendelte az emberöléssel gyanúsított férfi letartóztatását.

A gyanúsítás szerint a 19 éves férfi szeptember 19-én, éjfél körül ittasan szóváltásba keveredett a munkásszállón egy lakótársával. A vitát követően az elkövető visszament a szobájába, majd a későbbi áldozata utánament, és bekopogott.

Vérfürdő

A kopogásra a férfi kinyitotta az ajtót, és az időközben magához vett késsel megsebezte a folyosón álló személyt a bal oldali kulcscsontjánál. A megkéselt lakó a sérülésre tette a kezét, majd visszament a szemközti szobába, ahol a barátnője lakott. Az áldozat barátnője egy törölközővel próbálta elállítani a vérzést, és értesítette a mentőszolgálatot.

A tettes által okozott sérülés következtében az áldozat a helyszínen meghalt, életét a kiérkező mentősök sem tudták megmenteni. A 19 éves fiatalt fél órán belül, egy közeli utcában megtalálták és elfogták.

A nyomozók emberölés bűntette elkövetésének gyanúja miatt hallgatták ki K. Róbertet, majd őrizetbe vették. A letartóztatásról szóló végzést az ügyész tudomásul vette, a gyanúsított és védője fellebbeztek, így az nem jogerős.

Egy másik férfi két napon belül két embert is megölt Esztergomnál.

The post Meggyilkoltak egy férfit Esztergomban first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest