Elhunyt B. Tamás, aki egy százhalombattai rendőri intézkedés után került kómába, közölte a Roma Sajtóközpont.
Testvére, Baki Norbert elmondása szerint a férfi agyi ödémája súlyosbodott. A család továbbra is azt állítja, hogy Tamást a rendőrök a földre kerülése után bántalmazták, a rendőrség szerint az intézkedés jogszerű és arányos volt.
B. Tamást július 8-án négy rendőr igazoltatta Százhalombattán. A rendőri jelentések szerint a férfi ellenszegült az intézkedésnek, majd megpróbált elmenekülni. A rendőrök leteperték, és az intézkedés során legalább négyszer elektromos sokkolót alkalmaztak vele szemben.
A férfi a helyszínen elvesztette az eszméletét, légzése leállt, ezért az egyik rendőr megkezdte az újraélesztését. A kórházban kómába került. Testvére tájékoztatása szerint agyi ödémája az elmúlt napokban tovább súlyosbodott, életét már nem tudták megmenteni.
Az elektromos sokkoló használata önmagában nem ad magyarázatot arra, hogyan tört el Tamás orra és arccsontja, illetve miként alakultak ki a súlyos agyi sérülései. Szemtanúk azt állították, hogy a már földön fekvő férfit a körülötte álló rendőrök többször megrúgták. A történtek pontos körülményeinek és a halál okának tisztázása a folyamatban lévő nyomozás feladata
– írja posztjában a Roma Sajtóközpont.
A Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság az eset után közzétett közleményében azt írta, hogy a rendőrök jogszerűen és arányosan jártak el, és nem voltak „erőszakosak, durvák, kegyetlenek”. A négy rendőrt ugyanakkor az ügy vizsgálatának idejére felfüggesztették.
B. Tamás Ercsiben élt, két gyermeket nevelt. Testvére elmondása szerint kőművesként dolgozott, alkalmanként pedig zöldség- és gyümölcsárusítással foglalkozott. Facebook-oldalán utolsó bejegyzéseiben epret és barackot kínált eladásra. A család szerint a férfit korábban enyhe skizofréniával diagnosztizálták. Azt nem zárják ki, hogy az intézkedés idején valamilyen tudatmódosító szer hatása alatt állhatott.
The post Meghalt a férfi, aki rendőri intézkedést követően esett kómába first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





