Meghalt a szélsőbalosból vált szélsőjobbos, aki Orbán Viktortól kért menedéket

Meghalt Horst Mahler, a szélsőbalos német militáns terrorszervezet, a Vörös Hadsereg Frakció (másik nevén Baader–Meinhof-csoport) alapítója, aki később szélsőjobboldalivá vált, és tagadta a holokausztot. A vasárnap egy berlini kórházban meghalt férfi 89 éves volt – számolt be róla az AP a dpa német hírügynökség közlése alapján.

Az 1936-ban született Mahler 1969-ben ügyvédként egy perben Andreas Baader és Gudrun Ensslin militánsok védője volt, röviddel később pedig megalapította velük a Vörös Hadsereg Frakciót.

A csoporthoz – amely a vietnami háború elleni német diáktüntetésekből nőtt ki, és a tagok állítása szerint az amerikai imperializmus, illetve a munkások kapitalista elnyomása hatására alapítottak – 34 ember halálát, valamint további több száz ember megsérülését kötik.

A Németországban Rote-Armee-Fraktion, azaz RAF-ként elhíresült csoport 1998-ban oszlatta fel magát.

Mahlert még 1970-ben tartóztatták le, és 14 év börtönbüntetésre ítélték több, szélsőbalos indíttatású bankrablás miatt. Fogva tartása alatt eltávolodott szélsőbalos nézeteitől, tíz év után szabadon engedték, majd részben védőügyvédjének, a későbbi német kancellár, Gerhard Schrödernek is köszönhetően, újra ügyvédként praktizálhatott.

Mahler az 1990-es években politikai szélsőséget váltott, a szélsőjobbos-neonáci Német Nemzeti Demokrata Párt (NPD) tagja lett, ő képviselte – sikertelenül – a pártot abban a 2001-es perben, mikor a betiltásuk ellen tiltakoztak.

A férfit több alkalommal is elítélték holokauszttagadás és más bűncselekmények miatt, amikért összesen tíz év börtönbüntetést kapott. Börtönbüntetése alatt írt egy 200 oldalas antiszemita esszét, amelyet ismeretlen elkövetők kitettek az internetre.

Mahler 2017-ben Magyarországra menekült, miután egy súlyos betegséget követően – ami miatt ideiglenesen felfüggesztették a büntetését – visszaküldték a börtönbe.

Bízva a magyar nép szabadságszeretetében, sorsomat kormányuk kezébe teszem.

írta közleményében Mahler, aki azt is állította, hogy menedékkérelmet kért Orbán Viktortól, de a hatóságok ezt az állítást nem erősítették meg, és kiadták Németországnak, ahol visszakerült a börtönbe.

Végül 2020-ban szabadult, egy Berlin melletti településen élt. Még folyt ellene ezután is per, de azt egészségügyi állapotára tekintettel 2023 áprilisában felfüggesztették és végül soha nem folytatódott.

Kapcsolódó
Orbán kezébe tette a sorsát a szélkakas neonáci

Horst Mahler a rebellis szélsőbaloldaliságtól, a börtönéveken keresztül jutott el a holokaszttagadásig és az antiszemita nézetekig. Magyarországon érezné magát biztonságban.

The post Meghalt a szélsőbalosból vált szélsőjobbos, aki Orbán Viktortól kért menedéket first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest