Meghalt Alf Clausen, A Simpson család és az Alf egykori zeneszerzője

Thumbnail for 6539293

Csütörtökön, a Parkinson-kórral folytatott közel tízéves harc után elhunyt Alf Clausen zeneszerző, aki A Simpson család több mint hatszáz epizódjában való közreműködéséért Emmy-díjat is kapott – írja a Collider.

Az 1941. március 28-án, Minneapolisban született Clausen zenei pályáját az Oscarra jelölt Earle Hagen mellett kezdte, 1967-ben pedig Los Angelesbe költözött, ahol előbb a filmes zeneszerzők jegyzeteit, illetve tisztázatlan kottáit formálta a zenészek számára is fogyasztható partitúrává. A férfi ennek köszönhetően húszas évei végén már a Carol Burnett Show, valamint az első Majmok bolygója-film születésénél is jelen volt, igazi nagy lehetőségét azonban csak évekkel később, 1976-ban kapta meg: az ABC-n futó Donnie and Marie zenei direktora lett.

A hetvenes és nyolcvanas évek során számos sorozat, illetve film zenéjéért felelős szakember a Moonlighting nevű sorozattal vált igazán ismertté, rövidesen azonban már az ALF gyártásában vett részt, és kilencvenhét részen át szabta meg annak zenéjét.

1990-ban aztán csatlakozott A Simpson család második évadát készítő stábhoz, amit a 2017-ig egy pillanatra sem hagyott el. A feladatot első hallásra el sem akarta vállalni, a Moonlighting után ugyanis újabb drámákhoz akart zenét írni, Matt Groening azonban végül mégiscsak meg tudta győzni, jelezve, hogy a rajzolt család érzéseinek bemutatása épp úgy lehet dráma.

A feladatról kiderült, hogy Clausennek épp testhezálló, a közös munka pedig 1997-ben és 1998-ban is Emmy-díjat hozott neki, sőt, a pályája során szerzett három tucat jelölésének jó részét is ennek köszönhette.

A Simpsonék és a zeneszerző közti kapcsolat végül csúnya véget ért: 2017-ben kirúgták a produkcióból, Clausen pedig bíróságra ment az igazáért. Az ügy végül öt évvel később zárult le.

The post Meghalt Alf Clausen, A Simpson család és az Alf egykori zeneszerzője first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest