Meghalt Carlo Escobar magyar gengszterrapper

Meghalt a Carlo Escobar néven ismertté vált püspökladányi gengszterrapper, Ökrös Károly – tudatta hivatalos Facebook-oldalán Wanted Razo rapper.

„Egy igazi harcos voltál, egy példaértékű családapa, egy jó barát, aki sok embernek erőt adott! ​Számomra felfoghatatlan, hogy te is itt hagytál bennünket! Nagyon hiányozni fognak a hosszú beszélgetések, a közös alkotások. Sokat tanultam tőled! ​Nyugodj békében, Esco! ​Őszinte részvétem a családnak!” – írta.



Ökrös Károly nemcsak rapperként volt ismert, 2014-ben azzal került be a hírekbe, hogy független képviselőjelöltként indult Püspökladányban, ám a választáson mindössze néhány szavazatot szerzett.

Az 51 éves rapper néhány hónappal ezelőtt a közösségi oldalán arról írt, hogy évek óta súlyos betegséggel küzd.

Egy korábbi interjúban elmesélte, hogyan kapta a különös nevét:

Karcsiból lettem Carlo, majd jött a Pablo, onnan rögtön Pablo Escobar, amit egy nagyon komoly arcokkal vívott pókerjátszma során aggattak rám. Aztán jött a rapzene, és váltottam Carlo Escobarra. Most könnyű ez alapján megítélni, de azt kevesen tudják, hogy én 10 évet lenyomtam a vasútnál jegyvizsgálóként, dolgoztam felszolgálóként, és elvégeztem Debrecenben a kereskedelmi szakközépiskolát. Vagyis én tudom, mi az a munka, ezért is érzem át a püspökladányiak helyzetét.

Kollégái közül többen is a közösségi médiában búcsúztak a rappertől.

WES Gotti rajongói oldala azt írta: „Tesvér legyen neked könnyű a föld. Igazi harcos voltál keményen küzdöttél, de ma véget ért az út… Ma este már együtt írjátok Pajával odafent a sorokat… Soha nem feledünk… Isten veled. Egyszer még találkozunk… Részvétem az egész családnak. R.I.P.”.

MRW rapper így emlékezett meg róla:

Több mint 10 évvel ezelőtt csak nevettünk mindenen… Ma pedig jött a szomorú hír… A dalaidban tovább élsz mindenkiben. Részvétem a családnak. R.I.P Ökrös ‘Escobar’ Károly

Fehér Tibor Beat, a Fekete Vonat egykori rappere egy fekete szív mellett ezt írta: „Isten veled, Escobar”.

The post Meghalt Carlo Escobar magyar gengszterrapper first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest