Elhunyt Jorgosz Vasziliu, a Ciprust az európai uniós csatlakozás felé elindító egykori elnök, aki sok szállal kötődött Magyarországhoz, 1956-ban pedig nagy kockázatot vállalva csempészett át a forradalom leveréséről egy tiltott politikai kiáltványt a vasfüggönyön – írja az MTI a férfi özvegye, a 2008 és 2014 között az Európai Unió egészségügyi, majd oktatási és ifjúsági biztosaként működő Andrulla Vasziliu az X-en közzétett posztja nyomán.
Az exelnök január 6-án légzési nehézségek miatt került kórházba, majd állapota egyre súlyosabbá vált. Szervezete egy hét után adta fel a harcot a betegséggel.
Jorgosz Vasziliu 1931-ben született Cipruson, szülei orvosok és keményvonalas kommunisták voltak, akik bárhová elmentek, ahová az ügyük vezérelte őket. A fiatal férfi úgy gondolta, hogy követi szülei pályáját, így előbb Genfben, majd Ausztriában járt orvosi egyetemre, tanulmányait azonban félbe kellett szakítania, mivel apja ciprusi praxisát feladva csatlakozott a kommunistákhoz a görög polgárháborúban.
A harcok miatt rövidesen aztán Budapestre költözött, hogy közelebb legyen édesanyjához és húgához, akik más görögökkel együtt a háború miatt Kelet-Európában rekedtek, és nem tudtak hazatérni.
Vasziliu a fővárosban a görög politikai menekültek tolmácsa lett, félállásban pedig egy alumíniumgyárban dolgozott. Az orvosi pályát itt végleg feladta, majd beiratkozott a mai Corvinus Egyetem elődjeként létező Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemre, hogy később részt vehessen „egy új világ megtervezésében”. A Nagy Imre által is tanított férfi itt előszeretettel látogatta Lukács György filozófus előadásait, akinek a marxizmusról alkotott értelmezése eltért a merev szovjet filozófiától. Ennek köszönhető, hogy Vasziliu 1956-ban, a forradalom szovjetek általi vérbe fojtása után elvállalta, hogy barátai kérése Nyugatra viszi a harcok részleteiről beszámoló Hungaricus című röplapot.
Elolvastam, egyetértettem a leírtakkal, és azt mondtam, hogy örömmel megteszem
– mondta erről később.
A férfi végül 1959-ben tért csak vissza Magyarországra, ahol azonnal letartóztatták. Két napig fogva tartották, majd elengedték, a határt azonban csak 1960-ban léphette át újra. Az Vasziliu számára sem volt egyértelmű, hogy miért úszta meg a börtönt, jó eséllyel azonban külföldi állampolgársága mellett az is segítette az ügyét, hogy egy magas rangú párttisztviselő fiának nézték – írja az MTI nekrológja, az igazság ennél azonban jóval egyszerűbb volt.
Markó György történész A pesti Rambo című, 2018-ban megjelent kötete egyértelműen rávilágított: Vasziliu a Rákosi-korszakban a kémelhárítás, a Kádár-rendszerben pedig az ÁVH ügynökeként Gergely fedőnéven jelentett a görög menekültekről, illetve saját ismerőseiről és barátairól, köztük az általa valójában „nagyképű értelmiségi fecsegésnek” tartott Hungaricust a kezébe adó Kornai János közgazdászról.
1962-ben végül végleg hazatért, vissza, Ciprusra, ahol sikeres üzleti karriert épített fel. 1971-ben megalapította a MEMRB piackutató céget, amely rövidesen a Közel-Kelet legjelentősebb ilyen cége lett. 1987-ben bejelentette, hogy elindul a ciprusi elnökválasztáson, jelöltségét pedig meglepő módon a vele ellentétes módon a kommunizmust éltető Ciprusi Nép Haladó Pártja (AKEL) is támogatta – az a párt, amelynek egykor apja befolyásos tagja volt.
Vasziliu 1988-ban győzelmet aratott a konzervatív jelölt, Gláfkosz Kleridesz felett. Elnöksége idején számos reformot vezetett be: az adócsalás felszámolása érdekében csökkentette az adókat, megszüntette a média állami monopóliumát, létrehozta a sziget első állami egyetemét, 1990-ben pedig benyújtotta az ország Európai Unióba való felvételi kérelmét.
Az 1993-as elnökválasztáson nem tudta megismételni az öt évvel korábbi sikerét, a politikából ezzel azonban nem vonult ki, hiszen 1998 és 2003 között ő vezette az EU-csatlakozáshoz vezető tárgyalásokat, sőt az ENSZ 2004-es Ciprus-újraegyesítési tervét – ezt a görögök elutasították, így az ország máig megosztott – is támogatta.
Vasziliu számos könyvet írt uniós kérdésekről és ciprusi politikáról, több nemzetközi szervezet tagja volt, és egyebek mellett Franciaország, Olaszország, Ausztria, Portugália és Egyiptom is kitüntette.
The post Meghalt Ciprus korábbi elnöke, aki 1956-ban egy fontos röpiratot csempészett ki a véres forradalom utáni Budapestről first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





