Meghalt egy 19 éves magyar férfi Ausztriában, a mentők nem értek ki időben a helyszínre

Rosszul lett Ausztriában egy 19 éves magyar férfi, akihez azonnal mentőhelikoptert riasztottak, ám az nem tudott landolni a hatalmas köd miatt. Így a helyi mentőknek autóval kellett a segítségére sietni, ám csak 40 perc múlva érkeztek a helyszínre, ekkor azonban már nem tudták megmenteni a fiatal életét – írja a Kronen Zeitung.

A férfi autóban utazott, amikor is hányingerre kezdett panaszkodni. A helyzet gyorsan eszkalálódott: mint kiderült, a fiatal rosszulléte mögött szív- és érrendszeri problémák álltak. Otto Marl, Liezen város vöröskeresztjének vezetője szerint a mentőszolgálat egységei közt túl lassan zajlott a kommunikáció – ez vezetett a kései reakcióhoz. Ugyan a régió mentőszolgálata szerint a férfi életét megmenthették volna, ha egy nagyobb város vonzáskörzetében történik az eset, ebben a helyi vöröskereszt vezetője nem feltétlen biztos. Marl elmondta: évek óta próbálják felhívni a figyelmet arra, hogy nincsenek meg a feltételek hozzá, hogy az egységek kellő gyorsasággal reagáljanak a sürgős esetekre, azonban ennek megoldása felé nem történtek lépések. Szerinte hiába vannak kiváló orvosaik, a terület súlyos hiányosságokkal küzd a sürgősségi ellátás terén.

A helyi vezető mentősök és orvosok egyeztettek a szükséges lépésekről annak érdekében, hogy javíthassanak az ellátás helyzetén, ám a döntések a politikusok kezében vannak.

The post Meghalt egy 19 éves magyar férfi Ausztriában, a mentők nem értek ki időben a helyszínre first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest