Rövid, de súlyos betegség után, 83 éves korában meghalt Robert M. Wilson a színházvilág egyik legnagyobb hatású alkotója – közölte az általa alapított Watermill Center.
A színész, rendező, díszlet- és fénytervező, operarendező, képzőművész Wilson alkotásaival a 60-as évek vége óta komoly mértékben meghatározta, amit ma kortárs színháznak vagy operának nevezünk.
Előadásaiban a párbeszédek és a narratív ív kevésbé volt meghatározó, mint a vizualitás, a fény, a mozgás és a tér kölcsönhatása. Még tévénézés közben is kikapcsolta a hangot – idézte a New York Times.
Az 1971-es hétórás A süket pillantása (ez, illetve a darab főszereplője ihlette Pilinszky János Beszélgetések Sheryl Suttonnal című esszéregényét) és az 1973-as 12 órás Joszif Sztálin élete és kora teljesen néma volt. Ha volt is beszéd előadásaiban, annak a szokottnál furább volt a ritmusa, vagy durván megnyirbálta a szöveget (1985-öt követően kezdett el olyan darabokat rendezni, amiket más írt), ha Shakespeare-ről volt szó, akkor is.
Látni, hogy valaki megpróbál természetesen viselkedni a színpadon, annyira mesterségesnek tűnik. Ha elfogadod, hogy ez valami mesterséges dolog, hosszú távon természetesebbnek tűnik, nekem
– mondta 2021-ben a Timesnak.
A bejegyzés megtekintése az InstagramonThe Watermill Center (@watermillcenter) által megosztott bejegyzés
Wilson sokszor együttműködött másokkal, az egyik leghíresebb az 1976-os, Philip Glass-szal közös ötórás operája, az Einstein a tengerparton, ahol bár sok szöveg van, párbeszéd nincs. Glass-on kívül dolgozott Laurie Andersontól kezdve Allen Ginsbergen át Lady Gagáig világszerte sokakkal.
Magyarországon, a Vígszínházban mutatta be az 1914 című rendezését, a többnyelvű előadásban az egyetlen magyar színművész, Eszenyi Enikő mellett szlovák és cseh színészek szerepeltek. A 2021-es MITEM-re pedig elhozta Oedipus című előadását. Ez nagyjából egy időben történt a Színház és Filmművészeti Egyetem környéki botránnyal, de ő ahelyett, hogy lemondta volna az előadását a Vidnyánszky Attila fémjelezte Nemzeti Színház fesztiválján – ahogy ezt több más alkotó tette –, gázsija felét pedig a Freeszfe-nek adta.
Miközben boldog vagyok, hogy a munkámat láthatják a budapestiek, polgári kötelességemnek tartom, hogy kifejezzem: nem értek egyet a művészet és az oktatás függetlenségének és szabadságának kivéreztetésével, sem azzal, ha túl sok hatalom és befolyás koncentrálódik kevesek kezében
– üzente ügynökén keresztül Wilson, aki orvosai tanácsára nem utazott el Budapestre.
Legutóbb, 2022-ben Magyarországon a budapesti Örkény Színház állította színpadra Wilson Tom Waits-szel és William S. Burroughs-szal közös The Black Rider című, Carl Maria von Weber A bűvös vadász című operájának átiratát, amit azóta is játszanak.
The post Meghalt Robert Wilson világhírű színházi alkotó first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu