Elhunyt Valerie Mahaffey, Emmy-díjjal is elismert amerikai színésznő – tette közzé péntek este a művész sajtósa. A Miért éppen Alaszka?, a Született feleségek, Az ifjú Sheldon, illetve a Halott vagy egykori stábtagja hetvenegy éves volt.
A sokszor különc karakterek bőrébe bújó Mahaffey három évadon át tűnt fel a Miért éppen Alaszka? című sorozatban, aminek 1992-ben Emmy-díjat is köszönhetett. A magyar nézők nem ezért, hanem a Született feleségek miatt ismerhették leginkább: ott Kyle MacLachlan karaktere, Orson Hodge korábbi feleségét, Almát játszotta.
Az 1953. június 16-án, Indonéziában született színésznő a hetvenes évek derekán, New Yorkban kezdte meg a művészeti karrierjét, 1976-1984 közt pedig hat Broadway-darabban, köztük a Drakulában is feltűnt. A tévés áttörést az NBC szappanoperája, a The Doctors hozta meg neki, ami miatt azonnal jelölték is egy Emmy-re.
A színházakat ezután sem hagyta el, Shakespeare Othellójában például Morgan Freemannal játszott együtt, Desdemonát alakítva.
A kilencvenes és kétezres években a Seinfeld, a Vészhelyzet, az Ally McBeal, valamint a CSI néhány részében is feltűnő Mahaffey élete utolsó szakaszában rákkal küzdött, hivatását azonban az utolsó pillanatig nem adta fel, hiszen IMDB-lapja szerint 2022-ben az Echo című sorozat három epizódjában, illetve a tengerentúlon két hónappal ezelőtt bemutatott The 8th Day-ben is szerepet kapott.
The post Meghalt Valerie Mahaffey, a Született feleségek és Az ifjú Sheldon színésznője first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu