Mégis átveheti az állam Balásy Gyula cégeit

Magyar Péter korábbi bejelentésével ellentétben mégis átveheti a magyar állam Balásy Gyula cégeit, melyeket jelenleg szoros határidővel átvilágítanak – írta meg a Telex. Közben a Lounge cégcsoport teljesen fizetésképtelenné válásának elkerüléséről is gondoskodtak: a zárolást teljesen nem oldották fel, ám lehetővé tették, hogy az érintett cégek a számláikat ki tudják fizetni.

Komoly pénz lehet még a cégben

A lap arról írt: vélhetően azért dönthet így az állam, mert a cégben továbbra is tízmilliárdos nagyságrendű profit van.

Balásy cégei tavaly együtt összesen több mint 26 milliárd forint nyereséget termeltek, ehhez adódik még a korábbi évek profitja. A cégek együttes nettó eszközértéke becslések szerint 55–60 milliárd forint között lehet. A vagyon egy jelentős része ráadásul kifejezetten könnyen hozzáférhető: 26 milliárd forint a cégek bankszámláin és pénztáraiban volt megtalálható 2025 végén.

A cégcsoport átvilágítása június végén, július elején kezdődött, és 30 napos határidővel fut. A folyamat során azt állapítják meg, mennyi vagyonnal rendelkezik jelenleg a cégcsoport, illetve jogilag és pénzügyileg mennyire áll stabil lábakon.

A fizetési problémákat rövid távon úgy orvosolták, hogy a cégek számláit ugyan nem oldották teljesen fel, ám ahhoz hozzájárultak, hogy a zárolás időpontja óta befolyt összegekből gazdálkodjanak. Azaz az április vége óta befolyt bevételekből kifizethetik a hitelezőiket és alvállalkozóikat.

Balásy így indokolta a felajánlást

Mint ismert, Balásy Gyula május 4-én könnyeivel küszködve adott interjút a Kontrollnak, melyben felajánlotta a kommunikációs és rendezvényszervezői feladatokat is ellátó Lounge nevű cégcsoportját a magyar államnak. Egy nappal a felajánlást követően érkezett a hír: hűtlen kezelés és pénzmosás miatt nyomoz a rendőrség.

Vállalkozása igazán 2016 után robbant be, az elmúlt tíz évben komoly bevételhez jutott a kormányzati kampányoknak és állami kommunikációs feladatoknak köszönhetően. Balásy a Forbes 2025-ös „gazdaglistájának” 37. helyén állt, 78,7 milliárd forintjával, mely az azóta végrehajtott megbízások révén valószínűleg még tovább növekedett. A vállakozó a választás előtt pár nappal is elnyert egy 3 milliárdos keretösszegű megállapodást a Honvédelmi Minisztériumtól. Rogán minisztériuma pedig négy, bruttó 21,9 milliárdos összegű szerződést kötött még január-március között Balásy cégével.

Magyar Péter korábban jelezte: a magyar állam nem veszi át a felajánlott cégeket, mire Balásy úgy reagált: „a társaságok jelentős eredménytartalékkal, értékes eszközállománnyal, aktív szerződéses portfólióval és kiemelkedő szakmai tudásbázissal rendelkeztek”, ő pedig ennek megőrzését szem előtt tartva tette meg az ajánlatát.

The post Mégis átveheti az állam Balásy Gyula cégeit first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest