Mégis lesz idén Kolorádó, új helyszínt talált a fesztivál

Tavaly még úgy tűnt, hogy több hazai fesztivál mellett a 2016 óta működő Kolorádótól is búcsút kell vennünk, ám a szervezők most bejelentették:

idén is lesz Kolorádó.

A fesztivált innentől Kálozon, a Zichy-kastélyban rendezik meg. A Fejér vármegyei község Budapesttől bő egy órára van kocsival, 2200-an lakják.

Kolorádó az új helyszínen is megmarad sokszínűnek: tele élő és elektronikus zenével, sporttal, rekreációval és healinggel. De nem csak a programokkal szeretnénk új gondolatokat ébreszteni: a kálozi területet a regeneráció szellemében alakítjuk. Életet lehelünk egy kiszáradt tórendszerbe, permakultúrás mintagazdaságot hozunk létre, a területen álló régi épületeket és a központi Zichy-kastélyt is megtöltjük varázslattal

– írták az Instagram-posztban.

A fesztiválnak eddig minden évben a Sztrilich Pál Cserkészpark adott otthont, azonban a tulajdonos Pilisi Parkerdő Zrt. tavaly váratlanul úgy döntött, hogy nem adják ki többé a helyszínt a fesztiválnak. A szervezők a 24.hu-nak akkor úgy fogalmaztak: „sokkolóan hirtelen szembesültünk azzal, hogy helyszín nélkül maradunk jövőre, még az ideit is éppenhogy be tudtuk biztosítani”.

Lapunk megkeresésére reagálva a Pilisi Parkerdő Zrt. akkor azt írta: a területet 1989-ben bocsátották ingyenesen a Magyar Cserkészszövetség rendelkezésére, az elmúlt évek során azonban az ingatlan használatával, az ott szervezett rendezvényekkel összefüggően több lakossági és önkormányzati panasz is érkezett a Pilisi Parkerdőhöz. Ők emiatt felszólították a cserkészszövetséget, hogy állítsák helyre az eredeti természeti állapotot, a szövetség pedig vállalta a terület rekultivációját, egyúttal tudatta a Pilisi Parkerdő Zrt.-vel, hogy szerződést bontanak a Kolorádó fesztivállal.

A szervezők már tavaly júliusban jelezték, hogy mégsem adják fel a fesztiválszervezést, és új helyszínt keresnek, részletes elvárásokkal. Ez lett végül a Székesfehérvári járásban fekvő Káloz.

Az idei Kolorádót július 15. és 19. között rendezik.

The post Mégis lesz idén Kolorádó, új helyszínt talált a fesztivál first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest