11 év és 5 lemez után idén májusban jelentette be a Margaret Island, hogy a zenekar feloszlik.
11 évvel ezelőtt azért kezdtünk el együtt zenélni, hogy minél többet adhassunk nektek és magunknak. A zene szeretete, a koncertezés, a bakancslistás élmények és a dalok fontak össze minket veletek egy óriási családdá. Az elmúlt hónapokban sokat dolgoztunk magunkon közösen és egyénileg is. Együtt nőttünk fel, a vágyaink pedig ennyi idő távlatából természetszerűleg megváltoztak. Beszélgetéseink során realizálódott, hogy mások lettek a motivációink, szétfutottak az álmaink és a jövőképünk, ezért együttesen arra a döntésre jutottunk, hogy befejezzük a közös zenélést
– írták akkor a zenekar alapító tagjai, Lábas Viki, Törőcsik Kristóf és Füstös Bálint Facebook-bejegyzésükben.
A most megjelent, Csend van című dalt a Margaret Island a Superar gyermekkórussal közösen készítette. A különleges együttműködésből született mű élőben először az október 1-jei Superalbum Nagykoncerten lesz hallható a Budapest Parkban. A zenekar utolsó, búcsúzó koncertjét október 2-án ugyanitt tartják, az augusztus 20-ai állami ünnepségen viszont nem lép fel a zenekar, ott ugyanis az utolsó pillanatban lemondták a koncertjüket.
A kezdetek óta fontos számunkra, hogy kiálljunk különböző társadalmi ügyek és szervezetek mellett, ezért külön öröm, hogy az utolsó dalunk is egy jótékonysági projekt apropóján születhetett meg. Aznap jelentettük be, hogy véget ér a zenekar közös pályafutása, amikor először találkoztunk a gyerekekkel – és abban a helyzetben felemelő és boldogító élmény volt a társaságukban lenni. Hálás vagyok a Superar projektnek, amely fontos missziót vállalt a tehetséggondozásban, és a pedagógusoknak is, akik önzetlenül, nyitott szívvel támogatják és karolják fel a gyerekeket
– mondta el Törőcsik Kristóf.
Alább látható, hallható az új dal és klipje:
The post Megjelent a Margaret Island utolsó dala first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu