Csütörtökön megjelent a Magyar Közlönyben a kormányhatározat az elmúlt rendszer titkosszolgálati tevékenységének teljes körű feltárásáról és az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltáráról szóló új szabályozás végrehajtásával kapcsolatos intézkedésekről.
A határozatban a kormány felhívja az irányítása alatt álló közigazgatási szerveket, hogy – az iratkezelésükre és az iratok megőrzésére vonatkozó jogszabályi rendelkezések figyelembevételével – minden, a kezelésükben lévő, 1990. április 8. előtt keletkezett iratot adjanak át – a feladatkörében érintett – közlevéltárnak vagy az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának, amennyiben a feladat végrehajtását az érintett irat minősítése akadályozza, 30 napon belül kezdeményezzék a minősítés feloldását
Több miniszter is feladatot kap
A kabinet felkérte a pénzügyminisztert, hogy – a társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszterrel, valamint az igazságügyi miniszterrel együttműködve – biztosítsa a feladatok végrehajtásához szükséges költségvetési forrást, valamint a társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős minisztert, hogy a kultúráért való felelőssége keretében készítse elő a köziratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről szóló jogszabályok felülvizsgálatát
A kormány felkérte a Magyar Nemzeti Bank elnökét, hogy az MNB kezelésében lévő, 1990. április 8. előtt keletkezett iratok vonatkozásában a közigazgatási szervekhez hasonlóan járjon el.
The post Megjelent az ügynökaktákról szóló kormányhatározat first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





