Ön szerint be kéne nyújtanom a lemondásomat? Egy magánbeszélgetésben olyan szót használtam, amit szerintem ön is használ tízszer egy nap – felelte Takács Péter a 444.hu-nak, miután a lap újságírója arról érdeklődött az egészségügyi államtitkárnál, gondolkodott-e, hogy benyújtsa-e a lemondását, vagy bármilyen más következménnyel kellene-e szembenéznie.
„Hidd el, nem direkt szopatjuk a kisgyerekes családokat”
Az eset, ami kapcsán a tárcavezető lemondásáról érdeklődtek, a következő: edden egy férfi történetét osztotta meg a 444.hu, akinek 11 hónapos gyereke múlt pénteken este leesett az ágyról. A baba beütötte a fejét, ezért bevitték a Szent János Centrumkórház gyermek ügyeletére. „Besétálunk egy kis szobába, és legnagyobb meglepetésemre ott ül egy 70–80 közötti hölgy nyakig felhúzott kabátban. Mellette egy olajradiátor meg egy asszisztens, aki egy asztali PC előtt ül szintén bebugyolálva. És mondja, hogy »Jaj, hát ne haragudjon, nincs fűtés.”” András elmondta, hogy a „babát pucérra le kellett vetkőztetni, miközben mindenki télikabátban volt.” A vizsgálat nagy bizonyossággal megállapította, hogy a gyerek rendben van, egyébként nagyjából egy óra alatt megjárták az ügyeletet.
A férfi viszont annyira felhúzta magát a kórházi állapotokon, hogy ráírt Takács Péter egészségügyi államtitkár magánemberi profiljára, aki meglepő módon válaszolt is a Messengeren. Íme a 444-en idézett párbeszéd:
András: „János kórház, gyermekügyelet, tegnap este. NINCS FŰTÉS. A jó Isten áldjon meg… Hogy nézel tükörbe???”
Takács Péter válasza:
Úgy bazmeg, hogy elromolhat bármi, amit használnak! Ha elhiszed, hogy Magyar Péter istencsászár parancsára majd a büdös életben SOHA SEMMI nem romlik majd el, akkor jó hülye vagy! A műszakisok dolgoznak rajta, amint tudják, megcsinálják.
Takács később már azt írta: „Neked olyan szinten mosta át az agyad a libsi propaganda, hogy kár lenne bármit is írnom. (…) Sajnos ez ilyen. Hidd el, nem direkt szopatjuk a kisgyerekes családokat. Megjegyzem az összes gyerekemet oda hordom én is. Jobbulást a gyereknek!
Takács szerint „tartalmilag választ kapott az úriember”
Az államtitkár a 444.hu-nak most azt mondta, tartja, amit korábban leírt, azaz elnézést kért a szóhasználatért, de „tartalmilag az úriember a kérdésére választ kapott”, fogalmazott.
Takács a 444-es újságírónak azt mondta, hogy „önnek az az alapállítása, hogy mi szívatjuk a kisgyerekes családokat, önmagában nem igaz”.
Higgye el, hogy nincs se nekem, se senkinek olyan szándéka, hogy a kisgyerekes családokat szívassa
– fogalmazott Takács, aki azt mondta, az édesapa is „elég indulatosan és trágár stílusban jelentkezett be, szombat este fél tízkor, a magán Facebook-oldalán”.
Amikor kiderült, miről van szó, elmondása szerint próbált korrekt választ adni, szerinte korrekt stílusban váltak el. „Én sem minisztériumban voltam, hanem este tízkor otthon” – felelte arra a kérdésre, hogy rendben volna-e, ha egy kórházi dolgozó ilyen stílusban beszélne a betegekkel.
Takács szerint mindenről Magyar Péter tehet
„Egyébként maguk is, akik kiszolgálják azt a gyűlöletpropagandát, amit Magyar Péter csinál másfél éve ebben az országban, erősen hozzájárulnak ahhoz, hogy az embereket ilyen felhergelt állapotban tartják, hogy a családomnak írogatnak, nekem írogatnak szombat éjszaka, gyakorlatilag gyermekgyilkossággal vádolva” – mondta.
Elmondása szerint a sokadik indulatos üzenet volt, amit aznap kapott. „Én is emberből vagyok, ráadásul az érzelmek is ilyenkor játszanak, hiszen érzelmileg is viszonyulok ahhoz a területhez” – fogalmazott. Hozzátette:
Én elnézést kértem ezért, Magyar Péter kért már elnézést azért, hogy végighazudja, haknizza az országot oda-vissza?
„Ha meg tetszik kérdezni Magyar Pétertől, hogy tervezi-e, hogy visszavonul a közélettől, akkor én is válaszolok erre a kérdésre” – zárta az interjút.
The post Megkérdezték Takács Pétert, tervezi-e benyújtani a lemondását first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





