Megkéselte a fiát, mert az nem állt ki mellette, amikor kihajították a diszkóból

Thumbnail for 5974203

Megkéselte a fiát egy karcagi apa, mert az nem állt ki mellette, amikor kihajították a diszkóból. A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei főügyészség életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete miatt állítja bíróság elé az apát.

Lánczi Rajmund, a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei főügyészség helyettes szóvivője lapunknak küldött közleményében azt írta, hogy az 52 éves férfi elment egy barátjával az egyik karcagi szórakozóhelyre, ahol összetalálkozott a két fiával és a lányával. A családfő később kötekedett, ezért a biztonsági őrök kikísérték a szórakozóhelyről. Az apa ezt követően hazament.

Hajnal három körül a két fia is hazatért, akiken az ittas állapotban lévő férfi számonkérte, hogy miért nem álltak mellé a szórakozóhelyen, majd trágár szavakkal szidalmazta őket, végül az öklét felemelve támadólag elindult az egyik fia irányába.

– közölte az ügyész.

A fiú el akarta hárítani az apja támadását, ezért ököllel arcon ütötte. A családfő az ütéstől a kanapéra esett, melyet követően a fiú bement a szobájába, bezárta az ajtót és lefeküdt.

Az apa kiment a verandára dohányozni, azonban hirtelen ismét ingerült lett, magához vett egy konyhakést, berúgta a fia hálószobájának ajtaját, odalépett az ágyban fekvő – a zajra éppen felülő – gyereke mellé, feltérdelt az ágyra, majd oldalról egy félköríves mozdulattal a fia csípőtájéka irányába szúrt a késsel.

A fiú felugrott az ágyról, így a kés pengéje a csípője helyett a bal alkarjába hatolt, mintegy nyolc centi mélyen. A szúrás következtében letört a kés markolata, míg a kés pengéje a fiú alkarjában maradt.

A megkéselt fiú ekkor kiszaladt a nappaliba, és kihúzta a karjából a kés pengéjét, mindeközben a támadót a saját élettársa a földre nyomta. Az apa ezek után lenyugodott, kiült a konyhába, bocsánatot kért fiától, végül a ház verandáján várakozott a hatóságok kiérkezéséig.

Az áldozat nyolc napon túl gyógyuló szúrt-vágott sérülést szenvedett, mely kapcsán az alkar feszítő-hajlító izmok inai is megsérültek. A fiú kibékült az apjával a történtek után, és megbocsátott neki. az ügyészség felfüggesztett szabadságvesztést kért a családfőre azzal, hogy a bíróság magatartási szabályként írja elő neki azt, hogy nyilvános helyen nem fogyaszthat szeszesitalt.

The post Megkéselte a fiát, mert az nem állt ki mellette, amikor kihajították a diszkóból first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest