Kovács Renáta a Házasság első látásra tavalyi évadában mutatkozott be a tévénézőknek, ahol Wollner Péterrel, azaz Brumival állították párba a szakértők. Bár házastársakként fejezték be a kísérletet, nem sokkal a műsor után mégis a válás mellett döntöttek, szakításuk pedig nem volt épp drámamentes. Reninek bevallása szerint azóta nem volt párkapcsolata, egészen a közelmúltig. A pultos néhány héttel ezelőtt egy titokzatos férfival töltött fel közös fotót az Instagram-oldalára, mint kiderült, ők ketten egy párt alkotnak.
A bejegyzés megtekintése az InstagramonKovács Reni Rencsó (@kovacs_renii) által megosztott bejegyzés
A csak Á-ként emlegetett férfiről Reni nemrég a Borsnak mesélt. Mint kiderült, egy olyan eseményen botlottak egymásba, ahová a realityszereplő el sem akart menni.
Másnap költöztem volna az új otthonomba és már minden gondolatom ekörül forgott. A tesómék győztek meg, hogy menjek el, így végül beadtam a derekam. Aztán pont az esemény végén, amikor indultunk volna haza, megálltunk még az egyik standnál melegszendvicsezni, közben pedig nem is figyeltem semmire, a telefonomat nyomkodtam. Aztán egyszer csak felpillantottam és megláttam a másik standnál egy gyönyörű szépfiút
– emlékezett vissza Reni.
Én alapvetően elég válogatós vagyok, ritkán akad meg a tekintetem bárkin is. Aztán a tesómék jelezték, hogy ismerik őt, és mint kiderült, én is ismertem még régről, de legalább tíz éve nem tudtam róla semmit. Tíz évvel ezelőtt láttam utoljára, akkor még tinédzser volt, mostanra viszont férfi vált belőle.
Mint kiderült, Á szintén emlékezett Renire, sőt követte is, mik történtek vele. A realityszereplő úgy döntött, kezébe veszi az irányítást, és ráírt a férfira egy közösségi oldalon, noha korábban sosem csinált még ilyesmit. Beszélgetni kezdtek, később telefonáltak is egymással, szeptember 19-én pedig találkoztak, innen indult kettejük története. Reni elmondása szerint mindketten elsőre érezték, hogy nagyon jól sikerült a randevú.
Nagyon hasonló értékeket képviselünk, így az első találka tényleg olyan volt, mint egy igazi filmes randi. Aztán egyre sűrűbbek lettek a találkozások és most már az egyhónapos fordulónkat ünnepelhettük
– osztotta meg a portállal a pultos, akinek bevallása szerint egyik kapcsolatában sem voltak ennyire rövid idő alatt ilyen komoly érzései, mint most.
Mint mondja, a követői egy ideje már szerették volna tudni, mi van vele, ezért nem állt szándékában titkolni, hogy rátalált a szerelem, de egy kicsit szerette volna megtartani magának kettejük kis titkát, és saját magában is biztosabb akart lenni.
Érdekes egyébként, hogy amióta együtt vagyunk, kevesebben jönnek oda hozzánk, amiből azt látom, hogy tiszteletben tartják a közös pillanatainkat és ez nagyon jólesik
– tette hozzá.
The post Megmutatta új párját a Házasság első látásra Renije first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





