Megnézte egy vevő barátnőjét az Intersparban, majd eszméletlenre verte a másik férfit és lefejelte a nőt

Thumbnail for 6387787

Úgy leütöttek egy férfit az egyik tatabányai Intersparban, hogy az életveszélyes sérüléseket szenvedett. Az elkövető azért bántalmazta a férfit, mert zokon vették, hogy mustrálgatja a barátnőjét. A Komárom-Esztergom Vármegyei Főügyészség életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt állítja bíróság elé a támadót.

Stoller Katalin, a Komárom-Esztergom Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre azt mondta, hogy a vádlott tagadta a bűnösségét, és azt állította, hogy nem emlékszik arra, mi történt.

A főügyészség tájékoztatása szerint a férfi tavaly januárban keveredett szóváltásba egy nővel az egyik tatabányai áruházban, aki szóvá tette, hogy a férfi megnézte őt és társait. A vádlott a vásárlás után megvárta a nőt és két társát, és az áldozatot is. A férfi folytatta a vitát, amibe a sértett is bekapcsolódott. A vita közben az elkövető kétszer fejen ütötte a vevőt, ezt az áruház biztonsági őre sem tudta megakadályozni.

A második ütéstől az áldozat eszméletét vesztve a földre zuhant, és a fejét beverte a járólapba. A támadó ekkor feléje rúgott, a rúgás azonban nem érte már el. A sértett barátnője a további bántalmazás megakadályozása érdekében az elkövető elé lépett, aki kis erővel lefejelte őt. A leütött férfi életveszélyes sérülést szenvedett.

Az ügyészség vádiratában arra tett indítványt, hogy a Tatabányai Törvényszék a büntetlen előéletű férfit végrehajtásában felfüggesztett börtönbüntetésre ítélje.

Az áruház biztonsági kamerájának felvételén a vádlott és a sértett dulakodása látható:

The post Megnézte egy vevő barátnőjét az Intersparban, majd eszméletlenre verte a másik férfit és lefejelte a nőt first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest