Vezetett túrákat és rendezvényeket szervezne Joseph Goebbels egykori nyaralójában a wandlitzi önkormányzat –számolt be a Deutsche Welle.
Berlin régóta próbál megoldást találni a a Bogensee-tó partján fekvő, omladozó villa hasznosítására, amely 2000 óta használaton kívül áll. Az épület tulajdonjogáról nem mondtak le, a német szövetségi főváros ellenben évente nagyjából 200 eurót költ a fenntartására. Ez a helyzet változik most azzal, hogy a nyaralót ideiglenesen átadták Wandlitz önkormányzatának, vezetett túrák és rendezvények lebonyolítására, de a felújítás a hasznosítás eddig nem került szóba.
A német RBB közszolgálati csatorna szerint a wandlitzi önkormányzat évek óta próbál engedélyt szerezni az ingatlan használatára, és azt tervezi, hogy forrásokat gyűjt az ingatlan teljes felújítására, ami becslések szerint 300 millió euróba fog kerülni.
Egy utolsó kétségbeesett kísérletben, hogy elkerüljék a náci propagandafőnök, Joseph Goebbels számára épített tóparti villa lebontását, Berlin állam tavaly úgy döntött, hogy “ajándékba” ajánlja fel bárkinek, aki hajlandó vállalni a tetemes karbantartást.
A nemzeti szocialista építészeti stílusban épített nyaraló kifejezetten Goebbels számára készült egy 17 hektáros telken, Berlin elővárosában, majd 1936-ban oda is ajándékozták neki. A náci propagandafőnök a rezidenciáját afféle menedékként használta, ha el akart rejtőzni Berlinben élő felesége és hat gyermeke elől. Náci vezetők, művészek és színészek gyakran szórakoztak itt, de Goebbels állítólag szerelmi fészekként is használta a villát, miután számos szeretője is volt.
Miután Goebbels és felesége 1945-ben öngyilkosságot követtek el egy berlini bunkerben, a nyaralót rövid ideig katonai kórházként használták, majd a keletnémet kommunista párt ifjúsági szervezete kapta meg. A berlini fal 1989-es leomlása után nagyjából tíz évvel a nyaraló elhagyatottá vált. A karbantartás és állagmegóvás terhét Berlin és a szövetségi kormány vállalta magára.
Németország számára régóta komoly fejtörést okoz, hogy mit is kezdjen a hasonló náci műemlékekkel. A lebontásukat nem igazán támogatják, mert az történelemhamisítás lenne, ám mindig megvan a kockázata, hogy az elhagyatott épületekben szélsőjobboldali csoportok vernek tanyát.
The post Megnyitják Goebbels nyaralóját a turisták előtt first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





