A mi rókák réme ebünk születésétől fogva alkalmas arra,
hogy a rókát, alias dúvadat, a kotorékból kihajtsa.
A dúvaddá titulált róka csak akkor van a kotorékban nappal,
mikor az időjárás átkot szór rá egy jókora adaggal.
Az eső a mi legeslegjobb jó barátunk,
ilyenkor van az esély, hogy a kotorékban rókát találunk.
Bár olykor az eső talál meg minket,
de se ez, se más nem állíthat meg minket.
Máskor meg hosszasan kell várakozni, szélben, esőben vagy fagyban.
Nem vagyunk mi eszkimók, az ég szerelmére, hogy ezt hosszasan hagyjam!

A fenti költemény egy YouTube-ra feltöltött felvételen hallható, a videó a kotorékvadászat izgalmait hivatott bemutatni. Arra, hogy a lírai én mennyire pontosan fogalmazza meg szellemének elkülönülését az eszkimókétól, a cikk végén egy újabb versrészlettel még visszatérünk, azonban azt még itt megjegyeznénk, hogy ugyan a videóban látható róka megmenekül, (mert a vadász puskája az utolsó pillanatban besül), a cinizmust kimaxolva a Vuk című meséből játszanak be zenét alá.

A vadászatot lehet szeretni meg elítélni is, de sok tízezer év óta az életünk része, valamint gazdaságilag és ökológiailag egyaránt hasznos abban a korban, ahol – egy korábbi, Csányi Sándor vadbiológussal készített interjúnk szerint – „a természet arculatát jórészt az emberi tevékenység határozza meg. Nem ezen kell változtatni, vagy efölött keseregni, hanem azon gondolkozni, hogy ilyen körülmények között hogyan és mit tudunk tenni a biodiverzitásért, az állat- és növényfajok megőrzéséért.”

Alább nem foglalunk állást a vadászat hasznosságával kapcsolatban, amiről viszont szó lesz: jófogáson árult kisrókákról, csibészeltetésről, kotorékvadászatról, veszettségről, rókatartásról, a rókák természetéről és mezőgazdasági hasznáról, valamint a Rókales Alapítványról, amelyhez 2024. szeptember 11-én lakossági bejelentések alapján – rendőri kíséretben – kivonultak a Somogy Vármegyei Kormányhivatal emberei, hogy begyűjtsék és visszaengedjék a természetbe az ott található mentett állatokat – hasonló anomáliákat teremtő módon, mint azt a szintén somogyi Dharma Ló Menedék Alapítvánnyal nemrég végigkísértük.

Állatkínzás vagy elaltatás

A Rókales Alapítványnál zajló eljárás során szeptember 11-én elkoboztak egy vaddisznót és huszonegy rókát, további három róka szabadon engedésére vagy elaltatására pedig 48 órát adtak a kormányhivatal munkatársai, akik a Blikk megkeresésére a következőt nyilatkozták: „A hatóság kizárólag egészséges állatokat engedett szabadon, a vak és egyéb beteg állatokat lehetőség van átadni arra jogosult befogadó létesítménynek, de ettől a Rókales Alapítvány korábban is és most is elzárkózott.”

Az alapítványt létrehozó Kurunczi Norbert szerint ez „nettó hazugság”, nem említették és jegyzőkönyvbe sem vették, hogy az állatok szabadon engedése helyett lenne egyéb megoldás. A végrehajtás napján a rendőrség lezárta a menhely felé vezető utat, elvették Kurunczi telefonját, majd közölték, hogy elkobozzák „a területen illegálisan tartott” vadakat.

Kihoztam az egyik kennelből egy rókát, de elszaladt, mire elkezdtek fenyegetni a rendőrök, hogy eljárás alá vonnak, megbilincselnek. Mikor mondtam, hogy épp azt teszem, amire kértek – tehát elengedem a rókákat –, akkor azt kaptam válaszul, hogy azokat nekik kell lefoglalni. Itt volt öt vadállatbefogó, de szóltam, hogy »figyeljetek, én egész nap ezt csinálom, inkább ne bénázzunk”. Így hát elkaptam a huszonegy rókát, és három csoportra bontva, különböző területeken elengedtük őket – az egyiket körülbelül 600 méterre innen, aminek, nem tudom, mi értelme volt.

A rókák a tévhitekkel ellentétben nem minősülnek veszélyes állatoknak, így semmilyen védelem alatt nem állnak, és egész évben lehet vadászni rájuk – egy tetem után 10 ezer forint jár a vadászoknak, akik évenként változó minimum kvótát teljesítenek az állatok megölésével, így fékezve a túlszaporodást, más állatok megfertőzését, valamint azt, hogy a lakosság baromfiállományában kárt tegyenek a vöröses bundájú négylábúak. Jól látható, hogy az állam tulajdonát képező rókák élete nem oszt, nem szoroz. A szabadon engedett huszonegy példányon túl Kurunczi Norbert otthonában három másik példány is élt, az ő átadásukat megtagadta az alapítvány vezetője, mondván: akár fizikai ellenállást is tanúsított volna, ha megpróbálják tőle elvenni a lábsérült Blue-t, a vak Martinát és egy szintén beteg, gyógykezelés alatt álló kölyökrókát.

A „kompromisszumos” megoldás a végrehajtói jegyzőkönyvben olvasható: „A hatóság döntése alapján az ügyfél köteles 48 órán belül állatorvosi igazolást bemutatni arról, hogy az állatok túlélése a természetbe történő visszahelyezés esetén biztosított-e. Ellenkező esetben elaltatásra kell kerülniük.” A vita tárgyát épp az okozta, hogy a napi szintű állatorvosi kezelést kapó állatoknál egyértelmű volt: idővel ugyan felgyógyulhatnak, ám a természetben egyelőre életképtelenek lennének. Erről a Rókales TikTok-oldalán számtalan – olykor több milliós elérésű – videó tanúskodik. Az anomália abban mutatkozik, hogy a zárt térben való tartásuk viszont illegális, így a sikeres végrehajtás érdekében a jegyzőkönyv szerint az egyetlen járható út az állatok megölése lett volna.

Kérdés, hogy ez esetben kit terhel az állatkínzás felelőssége egy esetleges feljelentéskor.

Megfelelő körülmények biztosítása mellett ugyan bárki tarthat rókát Magyarországon, azonban nagyobb számban csak állatkert vagy menhely alkalmas a befogadásukra, és a mentésüket – vagyis a nem élthosszig tartó tartásukat – egy joghézagos terület veszi körül. A Rókales Alapítvány többévnyi hatósági levelezés után a Nébihet is megkereste az idén nyáron, ahonnan megküldték számukra az ehhez szükséges ajánlott feltételeket, és közölték, hogy ennek engedélyezéséhez az állatvédelmi hatóságként eljáró járási hivatalhoz kell fordulniuk – tehát a Somogy Vármegyei Kormányhivatalhoz.

Ám a kormányhivatal a kérelmüket visszadobta, mondván, ők az általunk is látott ajánlással ellentétes tartalmú tájékoztatást kaptak a Nébihtől. Ezt az alapítvány részére többszöri kérés ellenére sem küldte el egyik szerv sem, miközben más vármegyében hasonló tevékenységet folytató szervezet legálisan tud működni ugyanazon jogszabályok alapján (a Nébihet mi is kérdeztük az ügyben, cikkünk megjelenéséig nem kaptunk választ; ha mégis, frissítünk), illetve évek óta fizetik a bírságokat, miután az állatotthon szolgáltatás nyilvántartásba vételét sem engedélyezték számukra.

Nem most van itt az ideje a rongyosra lőtt rókákról készült képek kommentelésének

Felvetődik a kérdés: kit és miért zavarhat az, hogy valaki emlősállatokat ment? Kurunczi Norbert tudomása szerint az őt rendszeresen feljelentők közt vadásztársaságok tagjai állnak. Mi is láttuk egy vadász Facebook-posztját (akinek személyiségi jogai védelme érdekében a nevét nem írjuk le, azonban a bejegyzését mutatjuk), amelyben azt írja: „Viszont most arra fel kell készülni, hogy most aztán megvezetett, tudatlan, fotelból okoskodó »állatvédő” tömegeket fog mozgósítani, telesírja a médiát a bánatával, és az eddigieknél is nyíltabban fogja mocskolni a vadásztársadalmat, hatóságokat, mindenkit, aki »bántotta”. A hírek szerint már van tévécsatorna a helyszínen, illetve úton van néhány újságíró is. Ezeket nyilván nem az állatok iránti szeretet, hanem a megtekintések, kattintások, megosztások mennyisége hajtja, tudják, hogy elég forró téma lesz néhány napig, és mindent meg fognak tenni, hogy minél tovább felszínen is maradjon a dolog, mert úgy éri meg az üzlet.

Emiatt fokozottan reflektorfénybe kerülünk, úgyhogy most van az a pillanat, amikor a hangos kárörömnek, beszólogatásnak, rókaleses posztok alá rongyosra lőtt rókákról képet kommentelésének – szerintem – egyáltalán nincs itt az ideje, mert egyrészt ennél legyen több méltóság és józan ész a vadászban, másrészt minden ilyen komment megjelenhet a médiában, a laikus szemében »igazolva” azt, hogy a vadász egy bunkó paraszt, a rókaleses úriember meg egy szent lovag.

Azt fentebb említettük, hogy a vadászat társadalmi megítélése nem ennek a cikknek a témája, viszont annak egy specifikus ága, a kotorékozás igen. Kotorékvadászatnak nevezzük, mikor erre a célra tenyésztett ebekkel (például tacskók és terrierek) a rókák úgynevezett kotorékaihoz mennek, melyből a kutya vagy kiugatja a vadállatokat, vagy bemegy közéjük a rókalyukba, és jobb esetben az egyik állat még élve kijön, rosszabb esetben a kutya is halálos sérüléseket szenved.

„Ez egy jó hobbi, hogy kimegyünk a kutyákkal az erdőbe. Csak, ha leszakad az állkapcsa, mert épp egy borzot vagy sakált talál bent, akkor elvisszük orvoshoz, aki bemondja a több száz ezres összeget, ami után egyszerűbb elengedni őket az erdőben. A gemenci erdő környékéről írtak, évente hat-hét ilyen kotorékos kutyát engednek szabadon, akikre már nincs szükség. Rendszeres, hogy szétharapott, sebesült állatokat kiraknak az erdő szélére, akik onnantól kezdve pusztulásra vannak ítélve, ahogy a rókák dögeit is otthagyják a vadászat helyszínén, nem törődve a fertőzések kockázatával. Az is duma, hogy a kutyáknak erre szükségük van, mert így lettek tenyésztve – nem mindegyik eb alkalmas a vadászatra, de amelyiket tényleg hajtja a vére, az sem örül, mikor a borz kikapja a szemét, letépi az állkapcsát. A saját állataikra sincsenek tekintettel. Én legalábbis biztosan nem engedném be a kutyáimat kezeletlen, rühes rókák közé; a menhelyre csak úgy kerül állat, hogy oltva és féregtelenítve van” – osztja meg velünk Kurunczi.

A rókákra egész évben lehet vadászni, tekintet nélkül arra, hogy ellési időszakuk van-e. Az állatvédő szerint gyakori, hogy vemhes vagy frissen ellett szukákat is lelőnek, a kicsinyeiket pedig vagy velük együtt elpusztítják, vagy pár ezer forintért árulják őket, hogy a kutyájukat „csibészeltethessék” rajtuk – tehát a kutyát addig ingerlik és uszítják a teljesen védtelen egy–két hónapos kölykök ellen, míg a rókák nem szenvednek halálos sérülést. Néhány, azóta már törölt hirdetésbe mi is belefutottunk, a Rókales Alapítvány pedig azt írja egyik posztjában, hogy csak tavaly huszonnégy rókát vett vadászoktól (természetesen számlát nem kapott) a Jófogáson és Marketplace-en, akiket „Kisróka eladó vadászoknak kutyabetanítás céljából” címszó alatt hirdettek. Korábban arról lapunkban is írtunk, hogy a Semjén Zsolt által elnökölt Országos Magyar Vadászati Védegylet lapját állatkínzásra való buzdítás miatt jelentették fel, az orgánumban ugyanis azt írták, hogy a kutyákat hozzá kell szoktatni a küzdelemhez, amihez hörcsögöt, kölyökmacskát vagy kölyökrókát kell alkalmazni. „Ehhez sebzett kóbor macskát, rókát használjunk. Igyekezzünk a kutyát megvédeni a sérüléstől akár úgy is, hogy szigetelőszalaggal rögzítjük a kiképzésbe bevont állatnak az állkapcsát” – olvasható a lapban.

Kurunczi azt mondja, azzal az ő vadászismerősei sem értenek egyet, hogy a kölyökrókákra uszítsák a kotorékebeket, azonban „óriási a vadászlobbi”, és ilyenkor „optimális esetben az egész családot ki lehet irtani, nem kell egyesével kilőni őket. Esélyt sem adunk arra, hogy felnőjenek és elmeneküljenek.” Bár a pontos számukat nehéz megbecsülni, a Deutsche Welle riportjában nagyjából 150–160 ezresre teszik a teljes hazai rókapopulációt, amiből évente 90 ezer állatot ölnek meg.

A kotorékvadászat mellett szóló érvek, hogy a túlszaporodás miatt így a legegyszerűbb csökkenteni a rókák egyedszámát, hiszen egy vadőr vagy hivatásos vadász nagyvadakra megy, azokból több hasznot tudnak hajtani, a hobbivadászok pedig elvégzik a munkát az apróvadakkal. További érv a kotorékozás mellett, hogy ezzel csökkenthetik a rókák által terjesztett betegségek, leginkább a veszettség terjedését, de a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ Kurunczi Norbertnek adott tájékoztatása szerint Magyarországon 30 éve nem fordult elő humán veszettség megbetegedés, a férgek által okozott fertőzések pedig évente kevesebb mint tíz esetben kerülnek be a nyilvántartásba, és ezeknél sem tisztázott a fertőzés eredete. Több állatvédő szervezet évek óta kampányol amellett, hogy a kotorékvadászatot jobban szabályozzák – mindeddig sikertelenül. A Fehérkereszt Állatvédő Liga vitairatában az áll, hogy a kotorékozás kulturálatlansága árt a vadászat közmegítélésének.

Fiatal magyar vadászok »heccelik fel” az állatszerető embereket az internetre feltett képekkel, amelyek azt ábrázolják, hogy a kutyáik milyen ügyesen tépnek szét szoptatós anyarókákat, vagy hoznak ki a kotorékból szemnyitás előtt lévő rókakölyköket. A kotorékozás azért népszerű a magyar vadászok körében, mert olyan vadász is gyakorolhatja, akinek nincs vadászfegyvere – esetleg csak egy ásója!

A kotorékozás ebben a formájában leplezett állatviadalnak tekinthető, miután a Btk. szerint a tiltott állatviadal szervezéséről szóló tényállás hatálya nem csupán az ebekre, hanem bármely gerinces állatra kiterjed.

De van egy kiskapu: mindez

nem vonatkozik a vadászatra alkalmazott állatnak külön jogszabály alapján történő kiképzésére, vadászaton való alkalmazására.

Egy új szabályozással azt érnék el, hogy

• ellési időszakban ne lehessen rókákra vadászni, így esélyt teremtve számukra a felnövésre,
• valamint a vadászkutyákat csak arra idomítanák, hogy felkutassák és kiugassák a dúvadakat a kotorékokból, hogy aztán a vadász lelője őket, de a kutya és a róka között ne létesüljön fizikai kapcsolat, amelynek ilyen módú előidézése mindkét faj esetében állatkínzás.

Számos európai országban már történtek előrelépések: Ausztria bizonyos részein betiltották a kotorékvadászatot, Svájc több kantonjában szintén (ott a kotorékozás teljesen tiltva van), Luxemburgban pedig 2015 óta tilos. Németország, Skócia és az Egyesült Királyság is számos rendeletet hozott, amelyekkel a rókákat védik.

A túlszaporulat ellen a rókák ivartalanítása szintén megoldást jelenthetne. Kurunczi Norbert maga sem érti, hogy miért, de az ivarképes szukák közt egyre kevesebb vemhes egyeddel találkoznak párzási időszakot követően. A rókáknak mindemellett mezőgazdasági hasznuk is van, hiszen náluk hatékonyabban egy faj sem irtja a pockokat. A táplálkozásuk körülbelül kilencven százalékát teszik ki a rágcsálók, ami mellett nyáron és kora ősszel leginkább gyümölcsöt fogyasztanak.

„A nagyvadas területeken ebből nincs is gond, mert ott a vadásztársaságok őzekből, szarvasokból és vaddisznókból csinálnak pénzt, az apróvadas területeken viszont a nyúl és a fácán az érték, és ezeken a helyeken konkurenciának tekintik a rókákat, tűzzel-vassal irtják őket. A baj csak az, hogy a rókák vadfogyasztása közel sem akkora, mint ahogyan azt állítják. Szakértők gyomortartalom-vizsgálatokat végeztek, és ez körülbelül csak öt–hét százalékát teszi ki a táplálkozásuknak. A ragadozók közül ők hajtják a legnagyobb hasznot a mezőgazdaságnak. A pockoknál tiszta a képlet, viszont a nyúl és a fácán ugyanúgy káros a mezőgazdaságra, de ezek az állatok vadászati szempontból már hasznot hajtanak” – állítja Kurunczi.

„Láttad a kiscsajt, hogy szaladt? Itt laknak a nádasban”

A felgyógyult kölykök elkezdtek szaladni, majd az egyik megállt, megfordult, és csak nézett rám, én meg nem értettem, hogy ezzel mi van, miért nem megy. Néztem a szemét, és kész voltam, ott elvesztem

– meséli Kurunczi az első mentett rókájáról, akit egy testvére társaságában két hónapos korában fogadott be 6–7 évvel ezelőtt, majd épp azon a helyen engedte el őket egy útelágazásnál, ahol később megvette a menhelyet.

Két évvel ezelőtt már jártunk a Rókales Alapítványnál, akkor videós riportban mutattuk be a „TikTok rókáit”. A felvételeken szereplő Foxy és Luca már nincsenek a menhelyen – ők mindig is szabadon jártak-keltek, ám egy idő után nem jelentek meg többször. A napokban kényszerből szabadon engedett állatokon kívül a környékről sok róka visszajár a menhely közelébe, velük Kurunczi úgy játszik, mintha kutyák lennének körülötte – utóbbiak időnként macskák, őzek és vaddisznók társaságában szintén beszállnak a rókák mellé a futkározásba.

A Balatonőszödön található összes állatot mentették: „Vagy kotorékból, mert az anyját megölték, és egészen pici korától neveltük fel, vagy megsérült, beesett egy árokba, kútba, medencébe, tóba, megfázott, rühes lett, esetleg meglőtték a vadászok, elütötte egy autó, kerítésbe szorult. A kölyökrókák nem tudnak magukról gondoskodni. Ha ma bárhol találnak egyet az országban ilyen állapotban, akkor azonnal csörög a telefonom, hogy menjünk érte.”

Kurunczi Norbert egy önkéntes csapattal dolgozik együtt, de állítása szerint szerencsésebb időszakokban is maximum napi hat órát alszik. Azt mondja, „a magánélet kuka”, és, ha nagy ritkán találkozik a barátaival, akik megemlítik neki, hogy fáradtnak néz ki, azt javasolja nekik, küldjék oda a barátnőjüket, és két hét alatt belőlük is „bányarémet” csinál, hisz annyi a tennivaló. A telefonja megállás nélkül csörög, ha sérült rókát látnak, az ország minden pontjáról őt hívják, és mikor épp nincs úton az egyikőjükért, akkor saját költségén, az ingatlanos és építőipari vállalkozásaiból fedezi azok állatorvosi költségét és etetését.

Bárkinek megfizeti a rókák által okozott baromfikárt is, ha az állatot biztonságban befogják, hogy elszállíthassa. Rókák mellett borzokhoz, macskákhoz, kutyákhoz, őzekhez és vaddisznókhoz is hívják. Bár a menhelyen most is található huszonhat macska, nagyjából fél tucat kutya, malacok, muflonok, birkák és egy póni, a Rókales egyik, autóbaleset után mentett őzét egy hónapja tüdőgyulladás vitte el – a süldőkora óta nevelt vaddisznót és a kennelben tartott rókákat pedig a hatóság. A maradék vörös bundájúakra pedig azt mondja, a füttyét még megismerik, amiről mi is megbizonyosodtunk, mikor a kutyaként szökdécselő, macskaként hempergő négylábúak azonnal a menhely közelébe szaladtak Kurunczi hívására az erdőből.

Csodálatos lények. Nagyon jó fejek, és mindegyik egyéniség. Láttad a kiscsajt, hogy szaladt? Itt laknak a nádasban. Gombi – azért így hívják, mert mikor mentettem, gombás és rühes volt. Már távolról felismerem őket, más a mozgásuk, a színük, a faroktartásuk, a hangjuk.

A rókák tartása sok fáradsággal jár, és fontos leszögezni, hogy vadállatok, amelyek nem lettek háziasítva. A farkasfélék közé tartozó kutyáknak több ezer évük volt, hogy megszokják az embert, de egy egészséges rókának nem mellettünk, hanem a természetben van a helye – erről Dr. Heltai Miklós, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Vadgazdálkodási és Természetvédelmi Intézetének igazgatója bővebben is beszélt az Egyre szelídebbek a budapesti rókák, de szelfizni nem ajánlott velük című cikkünkben.

A Rókales menhelyéről, amint felépültek az állatok, mehetnek isten hírével – úgy is, hogy legtöbbjük utána szinte hazajár ide.

Zárásképp egy kis irodalom a cikk elején mutatott mű inverzeként: a Jevgenyij Jevtusenko A kék róka monológja című, Kántor Péter fordításában olvasható műben szereplő fogvatartott állatnak közel sincs ilyen jó sora, mégis visszatér a szökésből a ketrecébe.

Nézem az eszkimó nőt, aki gondoz.
Becézve siklik keze hátamon,
s tarkóm vakarja ujja – ért javamhoz,
érző szemében mégis fájdalom.

Hiszen szeret, nem hagy éhezni, fázni,
dajkám, táplálóm, orvosom e nő,
de kötelessége is rám vigyázni,
s tudom felad, ha eljön az idő.

Panaszos-szépen suttog, simogat majd
és drótot dug szájamba, s könnyezik…
Gyalázat ez! Hozzám bújik, ha sóhajt:
külön hóhérnak kéne lenni itt!

Ó, büszke őseim, áldott naivság!
Az én szemem rabsors nyitotta föl.
Ki táplál – szolgálom. A többi hívság.
És aki simogat – majdan megöl.

The post Megölik az anyát, hazaviszik a kölyökrókát, és a kotorékebet addig csibészeltetik rá, amíg nem mozdul többé first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu