Sikerült megörökíteni a 3I/ATLAS üstökös növekvő csóváját – írja a Live Science. Az idén júliusban észlelt objektum különlegessége, hogy ez a harmadik csillagközi látogató a Naprendszerben, a felfedezés jelentőségéről itt írtunk bővebben.
A 3I/ATLAS kifejezetten nagy, 11 kilométer átmérőjű, és első megfigyelése óta több alkalommal sikerült lefotózni. Az égitest egy másik rendszerből lökődött ki, majd hosszú időn át utazott, hogy elérjen minket. Idővel elhagyja majd a Naprendszert, egy darabig azonban a kutatók értékes információkat gyűjthetnek róla.
Augusztus végén az Andok chilei részén lévő Gemini South teleszkóp fotózta le,
a felvételen először vehető ki a 3I/ATLAS csóvája.
Ez az egyre látványosabbá váló struktúra csak akkor jelenik meg az üstökösöknél, ha elég közel kerülnek csillagunkhoz. A Napból kiáramló töltött részecskék hatására az üstökösök illékony anyagai elszöknek, ez alakítja ki a jelenséget. A képen egyébként a mag körüli, jégből és porból álló kóma is kivehető.
A csóva és a kóma további bizonyíték arra, hogy a 3I/ATLAS természetes objektum, szemben Avi Loeb sokak által hajmeresztőnek és megalapozatlannak vélt felvetésével szemben. Igaz, azért így is mutat szokatlan vonásokat.
A 3I/ATLAS a 2017-es ‘Oumuamua és a 2019-es 2I/Borisov után a harmadik észlelt csillagközi látogató a rendszerünkben és az eddigi adatok alapján a legnagyobb. Az objektum október 29-én jár majd a legközelebb a Naphoz, ám a Földdel ellentétes oldalon lesz, így lemaradhatunk arról a pillanatról, amikor a legszebb. Érdemes hozzátenni, hogy látványosság szempontjából az üstökösök meglehetősen kiszámíthatatlanok.
A 3I/ATLAS decemberben lesz a legközelebb hozzánk, akkor nagyjából 275 millió kilométerre száguld majd. A kutatók az elkövetkező mintegy egy évben tanulmányozhatják, mielőtt eltűnne a műszereink elől.
The post Megörökítették a rendszerünkben száguldó csillagközi üstökös csóváját first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu