Megszavazta a parlament az iskolakezdési támogatást

A parlament kedden 180 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül elfogadta a Tisza 100 forintos iskolakezdési támogatásról szóló javaslatát.

Kik jogosultak rá?

A támogatásra jogosultak körébe tartoznak:

  • a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő gyermekek
  • a tartós betegség vagy súlyos fogyatékosság miatt emelt összegű családi pótlékra jogosító gyermeket nevelő családok
  • a sajátos nevelési igényű gyermekeket nevelő szülők
  • a Dobbantó programban vagy műhelyiskolai képzésben részt vevő fiatalokat nevelő családok
  • az egyedülálló szülők
  • a gyermekvédelmi szakellátásban élő gyermekek
  • az árvaellátásban részesülő tanulók

Gyermekenként 100 ezer forint jár

A törvénymódosítás szerint az iskolakezdési támogatás összege gyermekenként 100 ezer forint lesz.

A jogszabály azt is rögzíti, hogy a támogatás adómentes, nem vonható végrehajtás alá, és nem kell beszámítani a szociális vagy egyéb ellátásokra való jogosultság megállapításánál figyelembe vett jövedelembe.

További részleteket az iskolakezdési támogatásról itt olvashatnak.

The post Megszavazta a parlament az iskolakezdési támogatást first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest