Húsz ember utazott azon a vonaton, ami péntek reggel kisiklott a Verőce melletti Magyarkútnál, Hegyi Zsolt MÁV-vezér Facebook-oldalán azt írta: elsődleges információik szerint ketten könnyebben sérültek meg, mindketten a MÁV-csoport munkavállalói – egy pénztáros és egy jegyvizsgáló.
A két sérültet a mentők a váci kórházba szállították. A további megállapításokhoz részletes vizsgálatra van szükség, jelezte, ezért azonnal elrendelte a vizsgálat lefolytatását.
A siklásos baleseteket különösen komolyan vesszük a MÁV-csoportnál, ezzel az esettel is így teszünk. Mindenkit óvnék az elhamarkodott ítéletektől és megfejtésektől. Az ilyen és ehhez esetek túlnyomó részében általában nem egyetlen ok, hanem több szerencsétlen körülmény együttállása vezet a balesethez
– fogalmazott a posztban Hegyi Zsolt. „A konkrét esettől függetlenül természetesen tény: a magyarországi vasúti mellékvonalak mind a gördülőállományukat, mind az infrastruktúrájukat tekintve felújításért, fejlesztésért kiáltanak”, jegyezte meg a vasúttársaság vezetője, hozzátéve, hogy ezért gyorsították fel a járműbeszerzési, mind a pályafelújítási programjaikat.
„A sérült kollégáinknak gyors és teljes felépülést kívánok, az érintett utasainktól pedig bocsánatot kérek: mindent elkövetünk, hogy amint másutt, úgy a 75-ös vonalon is teljes biztonsággal szállhasson mindenki ismét vonatra” – zárta a bejegyzést.
The post Megszólalt a MÁV-vezér a kisiklott vonatról first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu