Vádat emelt a Fővárosi Főügyészség azzal a 34 éves iráni anyukával és társaival szemben, akiknek a gondatlansága miatt vízbe fulladt egy ötéves kisfiú az Újhegyi strandon. A főügyészség halálos kimenetelű gondatlan bűncselekmények miatt állítja bíróság elő a gyermek anyját, és a strandon dolgozó úszómestereket.
Rab Ferenc, a Fővárosi Főügyészség helyettes szóvivője az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre azt felelte, hogy az elhunyt kisfiú édesanyja azt mondta a vallomásában, hogy megtiltotta a kisfiának, hogy egyedül menjen a medencéhez, és amikor a parton volt, akkor is figyelt rá. Az úszómesterek vallomásával kapcsolatban az alábbiakat mondta:
Mindkét úszómester tagadta a bűnösségét. Azt mondták, hogy ők megfelelően figyeltek
– közölte az ügyész.
A Magyarországon élő iráni asszony kereken két évvel ezelőtt ment ki a strandra az ötéves kisfiával. Itt a megbeszéltek szerint találkozott egy barátnőjével és annak kisfiával. A kültéri medencéktől több tíz méter távolságra, egy füves területen terítették le a plédjeiket, ahol a nap további részében nagyrészt együtt tartózkodtak és beszélgettek. Ezalatt gyermekeik többször is felügyelet nélkül játszottak a babaúsztató medencében, illetve a strandmedence környékén.
Tragédia
A délután folyamán az úszni nem tudó ötéves kisfiú felnőtt személy felügyelete nélkül maradt, és kezében egy felfújható strandlabdával beugrott a strandmedencébe. A vízbe érkezését követően azonnal kifordult alóla a labda, melynek következtében a kisgyermek a vízben elmerült, majd kapálózó mozdulatokkal próbált a felszínen maradni.
A medencénél ekkor egy 20 és 22 éves testvérpár, egymást felváltva látta el az úszómesteri feladatokat. Ők azonban a munkaköri kötelezettségüket megszegve, részben a medencének hátat is fordítva, elmulasztották figyelemmel kísérni, mi történik a medencében. Emiatt nem vették észre a vízben fuldokló gyermeket, és nem mentették ki a medencéből.
A gyermeket egy fürdőző vette észre, aki szólt a 20 éves úszómesternek, aki ekkor azonnal megkezdte a kisfiú újraélesztését, amelyet több strandalkalmazottal együtt folytatott a mentők kiérkezéséig. A kisfiú keringése visszatért, azonban az agyhalál állapotából a szakszerű kórházi ellátás sem tudta visszahozni. A szülő azzal a magatartásával, hogy gyermekét felügyelet nélkül hagyta játszani a strandmedence környékén, elmulasztotta a tőle elvárható figyelmet és körültekintést, ami a gyermeke halálához vezetett.
Büntetés
A két úszómester pedig – a foglalkozásukból eredő kötelezettségeik teljesítését elmulasztva – nem kísérte folyamatos figyelemmel a strandmedencében és környékén történteket. Ennek következtében jött létre az a közvetlen veszélyhelyzet, amely a fiúcska halálához vezetett.
A Fővárosi Főügyészség az anya ellen gondatlanságból elkövetett emberölés, míg a két úszómesterrel szemben halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt nyújtotta be vádiratát. Az ügyészség felfüggesztett szabadságvesztést kért az édesanyára és az úszómesterekre is azzal, hogy utóbbiakat tiltsa el a foglalkozásuktól.
Pár nappal ezelőtt a Bánki-tóba fulladt bele egy gyerek.
The post „Megtiltottam az ötéves kisfiamnak, hogy egyedül menjen a medencéhez” – gondatlan emberöléssel vádolják az Újhegyin vízbe fulladt gyerek anyját first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





