Felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a Miskolci Törvényszék azt a férfit, aki másfél évvel ezelőtt félholtra verte a feleségét az aszalói otthonukban. A Miskolci Törvényszék tájékoztatása szerint az asszony olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy életmentő műtétet kellett rajta végrehajtani.
Az asszony a kora esti órákban ért haza a munkahelyéről az aszalói otthonukba. Látta, hogy a férj részegen más nőket nézeget a telefonján, és ezt szóvá tette. Ettől a férfi dühében ordítozni kezdett, majd összetört a konyhában egy széket. Ezután a fotelben lévő nőhöz lépett, majd egyik kezével megszorította az arcát, a másik kezével pedig többször is megütötte.
Az asszonynak sikerült felkapnia a mobiltelefonját, s tárcsázta az utoljára hívott számot, így a kolléganője fültanúja volt a további bántalmazásnak. A telefon túlsó végén lévő személy értesítette a rendőrséget, majd a nőt a mentőszolgálat munkatársai kórházba szállították.
Az asszony életveszélyes sérüléseket szenvedett, életét csak a gyors orvosi beavatkozás mentette meg. A bíróság 2 év végrehajtásában 4 évi próbaidőre felfüggesztett börtönre ítélte az elkövetőt életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt. A törvényszék enyhítő körülményként értékelte a férfi büntetlen előéletét, részbeni beismerő vallomását, megbánó magatartását, továbbá azt, hogy a neje megbocsátott neki.
Súlyosító körülmény volt az elkövető ittas állapota és az is, hogy a cselekményt a hozzátartozója sérelmére követte el. Az ügyészség három munkanapot tartott fenn a jogorvoslati nyilatkozat megtételére, az elkövető és védője tudomásul vették az ítéletet.
The post Megúszta a börtönt a feleségét félholtra verő férfi, és még a neje is megbocsátott neki first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu