Megváltoztak az elektronikai eszközökre vonatkozó szabályok: mutatjuk, mit kell tudni

Mától új szabályok vonatkoznak a megvásárolt termékek – leginkább háztartási gépek, elektronikai eszközök – javítására. Az augusztus 31-én hatályba lépő 114/2026. (VII. 23.) kormányrendelet az Európai Unió javításhoz való jogról szóló irányelvének magyarországi átültetését szolgálja. Célja, hogy a fogyasztók számára a javítás könnyebben elérhető és vonzóbb lehetőség legyen a cserénél vagy egy új termék vásárlásánál. Az új szabályok nemcsak javítási kötelezettséget írnak elő, hanem a vállalkozások tájékoztatási kötelezettségeit is bővítik.

Az új szabályok szerint bizonyos termékeket a gyártónak a fogyasztó kérésére akkor is meg kell javítania, ha a hiba amúgy nem tartozik a hibás teljesítés körébe.

A kapcsolódó rendelettervezet szerint a kötelezettség jelenleg a mosógépekre, mosogatógépekre, hűtőkre, porszívókra, szárítógépekre, elektronikus kijelzőkre, okostelefonokra és táblagépekre, valamint egyes fűtőberendezésekre terjedne ki. A lista azonban még változhat. A szabályozás kimondja, hogy a javítást észszerű időn belül, ingyenesen vagy észszerű díj ellenében kell elvégezni.

A javítási kötelezettség nem áll fenn, ha a termék javítása objektíve lehetetlen. A gyártónak emellett a szükséges pótalkatrészeket és tartozékokat is olyan áron kell kínálnia, amely nem tántorítja el a fogyasztót a javítástól.

A rendelet szerint a fogyasztók független szervizt is választhatnak. Ezek eredeti vagy használt, kompatibilis, illetve 3D nyomtatással készült pótalkatrészeket is használhatnak. A gyártó sem szerződéses feltételekkel, sem hardveres vagy szoftveres megoldásokkal nem akadályozhatja az érintett termékek javítását. A gyártó a javítást arra hivatkozással sem tagadhatja meg, hogy a terméket korábban más szerviz javította.

Javítás esetén plusz egy év szavatosság

Az új szabályozás másik fontos eleme, hogy ha a terméket szavatossági hiba miatt javítják meg, a szavatossági igény elévülési ideje egy alkalommal további 12 hónappal meghosszabbodik. Ez nemcsak azokra a termékekre vonatkozik, amelyeknél kötelező javítási szabály van érvényben, hanem bármely olyan termékre, amelyet egy vállalkozás fogyasztónak ad el.

A meghosszabbodó szavatosság és az ehhez kapcsolódó tájékoztatási kötelezettség tehát nem csak a kötelező javítás alá eső termékekre vonatkozik. Ebből az is következik, hogy az új szabályok minden olyan vállalkozást érinthetnek, amely fogyasztóknak értékesít termékeket. A rendelet kizárólag a magánszemélyekkel – azaz a szakmájukon, önálló foglalkozásukon vagy üzleti tevékenységükön kívül eljáró természetes személyekkel – kötött ügyletekre vonatkozik, a mikro-, kis- és középvállalkozások által vásárolt termékekre például nem.

Kapcsolódó
Rengeteg háztartásban követik el ezt a hibát a mosógéppel

Logikusnak tűnik, de többet árt, mint használ.

The post Megváltoztak az elektronikai eszközökre vonatkozó szabályok: mutatjuk, mit kell tudni first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest