A Telekom még 2023 őszén lépett be az úgynevezett refurbished okostelefonok piacára, tehát azóta kínálnak nyomott áron használt, de átvizsgált okostelefonokat, garanciával. A vállalat most lépett előre egyet ezen a fronton, ugyanis már nemcsak eladják, de meg is veszik a megunt kütyüket – szúrta ki az új szolgáltatást HWSW.
A cég a két ünnep közti időszakot választotta a készülékvásárlás elindítására, amihez a Telekom viszont csak felületet biztosít, az ügyfelek valójában a használtmobil-piac egyik legnagyobb szereplőjének számító Recommerce-szel szerződnek.
Érdekesség, hogy nem csupán okostelefon, de táblagép és konzol is eladható. A Recommerce az előzetesen megadott adatok alapján egy becsült átvételi árat ad a készülékre, amit, ha az ügyfél elfogad, és a bevizsgáláson is gond nélkül átmegy az eszköz, akár 3-5 munkanap alatt kiutalnak az eladó bankszámlájára. A készülék el- és esetleges visszaszállítását ráadásul ingyenesen biztosítja a GLS.
A HWSW cikke kiemeli, hogy a szolgáltatást nem csak Telekom ügyfelek vehetik igénybe, és kitér arra is, hogy ez a lehetőség nem feltétlenül a legjobb megoldás az eladók számára, hiszen a Telekom/Recommerce jóval a piaci ár alatt veszi át a kütyüket.
A Telekom közösségi médiás posztja szerint a megvásárolt készülékeket a Recommerce felújítva tovább értékesíti vagy alkatrészként hasznosítja újra. A bejegyzés szerint az eladással anyagilag jól járnak az ügyfelek (ezzel a kommentelők ugyanakkor nem feltétlenül értenek egyet), továbbá vissza is juttatjátok az eszközt a körforgásba, így járulva hozzá a környezetünk megóvásához. Utóbbi gondolatot rengeteg cég tűzte a zászlajára az utóbbi években, és nagyon sok a kritikus hang ezzel kapcsolatban, miszerint valódi környezettudatosság helyett csak greenwashingról van szó.
A használt eszközök eladása és felvásárlása hazákban is egyre erősebb trend, a piac a Rejoy 2022-es felbukkanásával robbant be igazán, nem sokkal később az Euronics csatlakozott a bulihoz, őket követte a Telekom, ma pedig már többek között a Yettel és a Media Markt is kínál refurbished készülékeket a vásárlóknak.
The post Megveszi a megunt kütyüket a Telekom first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu