Menczer Tamás: A Pride legyen az Andrássy út helyett a Mecsekben? Nem! Sehol ne legyen!

Thumbnail for 6419941

Akik látott már egy kockát, egy fotót, vagy néhány képsort az elmúlt évek Pride-jairól, az tudja, hogy ami ott van, az rossz a gyerekeknek, káros a gyerekeknek, és a gyereket ettől meg kell védeni

mondta Menczer Tamás, a Fidesz kommunikációs igazgatója legújabb, A Pride legyen az Andrássy út helyett a Mecsekben? Nem! Sehol ne legyen! Gyermekvédelem igen, Pride nem! című videójában. Hozzátette, hogy a személyes álláspontja és a közössége álláspontja is az, hogy a Pride-ot be kell tiltani – az ezt lehetővé tevő törvényről a momentumos képviselők füstgyertyás tiltakozása mellett már szavaztak is a parlamentben.

Arra is választ adott, hogy ha nem lehet az Andrássyn Pride-ot tartani, akkor a szabadban, például a Mecsekben megrendezhetik-e. Felidézte, hogy egyszer beszélgetett egy idős bölcs emberrel, aki azt mondta, adna a vonulóknak egy kék jelzésű turistautat a Mecsekben, hogy vonuljanak ott, de aztán rájött, hogy

ez sem jó, mert akkor a turistákat, és a gyermekeiket vegzáljuk ezzel.

Mostantól Magyarországon tilos olyan gyűlést tartani, amely úgymond sérti a gyermek jogát a testi, értelmi, érzelmi és erkölcsi fejlődéséhez, vagy a gyermekvédelminek nevezett törvényben tilalmazott tartalom lényegi elemét jeleníti meg. Mivel a homoszexualitás bárminemű megjelenítése gyermekvédelmi szempontból aggályos a kormány szerint, a jogszabály alapot teremthet a Pride felvonulás betiltására.

A fideszes törvénymódosítás a gyülekezési törvényt kiegészíti azzal, hogy tilos az olyan gyűlés, amely a gyermekek védelméről szóló törvényben meghatározott tilalmat sért. Azt is lehetővé teszi a módosítás, hogy ne csak azt büntessék, aki tiltott gyűlést szervez, hanem azt is, aki azon részt vesz. A szabálysértők személyazonosságának megállapításához az arcképelemzési nyilvántartást is felhasználhatják.

A Pride betiltása ellen tiltakozva kedden négy hidat is elfoglaltak a budapesti tüntetők:

Kapcsolódó
„Az uszító propagandától lesz baja a gyerekeimnek” – így zajlott a gyülekezési törvény elleni gyülekezés

Korántsem csak az LMBTQ közösségért aggódtak azok, akik Hadházy Ákos hívására tüntettek a Budapest Pride betiltása és a gyülekezési törvény szigorítása ellen. Az este végül hídfoglalásversenybe torkollott.

The post Menczer Tamás: A Pride legyen az Andrássy út helyett a Mecsekben? Nem! Sehol ne legyen! first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest