Drága Kicsi! Mindenki tudja. Mindenki tudja, hogy te meló helyett ezen a nyáron leforgatod a Cool túra 2-t, vagyis egész nyáron szórakozol.
Lássuk, mi minden volt itt már eddig is. Olaszország és Balaton, elektromos szörf és víz feletti repkedés, sétarepülés, kenutúra, kvadozás, strandröpi, robogózás. Tánc, móka, kacagás. Külön kedvencem volt, amikor a Lincoln kabrióval fuvaroztad Ilikét, szépek voltatok, mint Barbie és Ken. (Mondjuk, az övcsatnál jobb…) Készítettél még pillecukrot, igaz akkor is remegett a kezed, pedig a pillecukor nem olyan ijesztő. És még arra is szakítottál időt, hogy megismerkedj a napraforgókkal. (Pedig a napraforgót ismerned kellett volna, Peti, hát már óvodában is az volt a jeled.) Na, míg te az elmúlt hónapokat végignyaraltad és szórakoztad, nevetséges kamugyűlésekkel álcázva a romantikus kirándulásaidat (Ilikével), addig a miniszterelnök végigrobotolta a nyarat.
– írta Menczer Tamás a Facebookon arra reagálva, hogy Magyar Péter képeket rakott ki Orbán Viktorról egy vitorláson, azzal, hogy
Háborús veszélyhelyzetben honvédségi géppel érkezve megkezdte a jachtozást a felcsúti hajóskapitány
Menczer azt is felsorolta, mi mindent csinált Orbán a nyáron:
Beindította Európa legnagyobb adócsökkentési programját, elindította az Otthon Start Programot, és az amerikai elnököt is bevonva harcol Magyarország energiabiztonságáért. Ami a szenzációs leleplezésedet illeti: ahogy 10 éve minden nyáron, a miniszterelnök idén is Horvátországban tölti a szabadságát. Egy vitorláson. Ezt az MCC feszten idén előre el is mondta. Az állami géppel megint zebráztál. Azt is mondhatnám, ordas kamu. Mint a többi szöveged. A 80 napos vakációdhoz további jó vergődést kívánok!
The post Menczer Tamás Orbán hajózására: Drága Kicsi, te meló helyett ezen a nyáron leforgatod a Cool túra 2-t, addig a miniszterelnök végigrobotolta a nyarat first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu