Mentőhelikopterrel vitték kórházba a Feláldozhatók-filmek színészét

Thumbnail for 6612358

Súlyos autóbalesetet szenvedett Randy Couture, MMA-harcos, hatszoros UFC-világbajnok, színész, aki a Feláldozhatók-széria filmjeiben is feltűnt – írja a TMZ Sports.

A 62 éves amerikai színész idén debütált volna a National Hot Rod Association autóversenyzői közt a SCAG Racing csapatával, Al Capone nevű autóját már le is leplezték tavasszal. Első versenyére júniusban került volna sor, amelyet augusztusra halasztottak, mivel a csapattal együtt úgy ítélték meg, hogy még nincs megfelelően felkészülve a versenyzésre.

A baleset egy edzésen történt Kansas Cityben, Couture súlyos első- és másodfokú égési sérüléseket, füstmérgezést és egyéb traumatikus sérüléseket szenvedett, mentőhelikopterrel vitték kórházba, ahol stabilizálták az állapotát. A baleset pontos körülményeiről nem hoztak nyilvánosságra információkat.

Couture egykori veteránból lett harcművész, az UFC egyik legendája, ahonnan 2007-ben vonult vissza. Színészként is kipróbálta magát, a 2003-as Bölcsőd lesz a koporsód című filmben debütált, de játszott Steven Segal mellett is a Halálod napja című filmben. Feltűnt a Feláldozhatók-sorozat mind a négy részében, ő alakította Dézsmát.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Randy Couture (@realrandycouture) által megosztott bejegyzés

The post Mentőhelikopterrel vitték kórházba a Feláldozhatók-filmek színészét first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest