Merényletre készültek Putyin gyóntatópapja ellen Oroszország szerint

Thumbnail for 6375699

Merényletet készített elő az Ukrán katonai hírszerzés Tyihon Sevkunov ortodox metropolita ellen, amit sikerült megakadályozni – állította péntek reggeli közleményében az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB).

Sevkunov metropolita személye azért érdekes, mert az orosz médiában évek óta „Putyin gyóntatójaként” emlegetik, igaz, a püspök ezt sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánta mindeddig. Ami biztos, hogy az egyházi méltóság a kilencvenes évek vége óta nyilvánosan felvállalja ismeretségét Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, és a Kreml szerint is jól ismerik egymást.

Sevkunovot 2023-ban, vagyis már az orosz-ukrán háború jelenlegi szakaszában a Krím metropolitájává nevezték ki. A metropolita így az egyik legfontosabb orosz ortodox egyházi méltósággá vált a félszigeten is, amelyet Oroszország 2014-ben csatolt el Ukrajnától.

Az FSZB közleménye szerint az összeesküvéssel kapcsolatban őrizetbe vettek egy orosz és egy ukrán férfit, valamint lefoglaltak egy robbanószerkezetet is. A két gyanúsított – akiket meg nem neveztek – beismerő vallomást tett.

Az orosz titkosszolgálat szerint a két férfit Ukrajna toborozta a feladatra a Telegram üzenetküldő alkalmazás segítségével, és 2024 közepe óta tervezték a merényletet. Sevkunovot állítólag Moszkvában akarták meggyilkolni. Ukrajna a bejelentést egyelőre nem kommentálta.

The post Merényletre készültek Putyin gyóntatópapja ellen Oroszország szerint first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest