Mérgező anyagokat találtak rengeteg alsóneműben

Thumbnail for 6128301

A Tudatos Vásárlók Egyesülete (TVE) egyedülálló nemzetközi együttműködésben végzett tesztje veszélyes, hormonkárosító biszfenol vegyületeket mutatott ki az alsóneműkben. A szervezet közleményéből kiderül, hogy minden harmadik bugyi anyaga tartalmaz mérgező vegyszert és minden tizedik az egészségre rendkívül káros mértékben.

A tesztet egy akkreditált nemzetközi laboratóriumban végezték azzal a céllal, hogy a termékeket a fogyasztók minél nagyobb csoportja számára teszteljék. Az egyedülálló nemzetközi összefogásban összesen 166-féle alsóneműt teszteltek, ezekből valamivel több mint 100 könnyen elérhető és kapható Magyarországon, de a többi is az a szomszédos országokban.

A tesztelt alsóneműk közel egyharmada (30 százaléka), azaz nagyjából minden harmadik bugyi tartalmazott biszfenolokat (BPA, BPS, BPF).

Az összes minta 10 százaléka mutatott az emberi egészség védelmére meghatározott maximális mennyiséget bőven meghaladó biszfenol tartalmat, átlagosan 11 mg/kg biszfenolt. A maximális mennyiség 0,8 mg/kg! A legmagasabb biszfenol koncentráció egyetlen mintában 301 mg/kg volt – ami a termék súlyának 0,03 százaléka. A nőknek szánt termékek 17 százaléka nagy mennyiségű biszfenolt tartalmazott. Ezek az alsóneműk túlnyomórészt szintetikus anyagból készültek.

Bár nők számára is kaphatók pamut termékek, a piackutatásunk szerint a női bugyik általában nagyobb része szintetikus anyagból készül. Ez nagyobb kockázatot jelent a biszfenolnak való kitettség szempontjából

– mondja Dénes Júlia, a Tudatos Vásárlók Egyesületének vegyész szakembere.

A teszteredmények szerint a műszálas alsóneműk növelik a biszfenolnak való kitettség kockázatát. Érdekesség, hogy a gyártó vagy a vásárlás helye, illetve a szín nem számít. Ha üzletben vagy online vásárolunk, ugyanúgy van esély a mérgező biszfenolokkal találkozni: ismert márkák termékeiben is előfordulnak, de van olyan kínai üzletből származó termék, amiben viszont nem találtak. Eszerint tehát a származás nem, csak az anyagösszetétel számít, és a magas pamuttartalmú termékek nagyobb valószínűséggel nélkülözik a biszfenolokat.

Mik ezek az anyagok?

A biszfenol vegyületcsalád az egyik legnagyobb mennyiségben gyártott vegyszer a világon. Leggyakrabban polikarbonát műanyagok és gyanták összetevőiként használják, de adalékanyagként is alkalmazzák, például színtartósítóként a textíliákban, ruhákban, alsóneműkben. A biszfenol A-ról számos kutatás bizonyította, hogy már egész alacsony dózisban is felboríthatja a hormonrendszer működését, károsíthatja mind a női, mind a férfi termékenységet.

A hormonrendszeren keresztül befolyásolhatja a növekedést, a sejtregenerálódást, a magzati fejlődést, az energiaszintet, és olyan hormonális zavarokért felelős, mint a korai serdülés, az elhízás, emellett a fejlődő idegrendszerre is kockázatot jelent.

A biszfenolok kioldódása a műanyag edényekből, konyhai eszközökből, kulacsokból egyre inkább közismert a tudatos fogyasztók és a laikusok körében is. A biszfenol A-t (BPA) például már betiltották a nyugtákhoz használt hőpapírokban és a cumisüvegekben. Mint arról korábban beszámoltunk, a tiltás miatt a gyártók egyre növekvő mennyiségben új vegyi anyagokkal, egyéb típusú biszfenolokkal váltják ki a BPA-t, amelyek hasonlóan kockázatosak lehetnek az egészségre. Ilyen többek között a biszfenol S és a biszfenol F, amelyekre jelenleg nincsen tiltás, pedig ezekről is bebizonyosodott, hogy hormonkárosító hatásúak.

Amellett, hogy a biszfenolokat leggyakrabban polimerek és gyanták összetevőjeként használják, adalékanyagként, méghozzá színrögzítőként alkalmazzák őket a textíliákban is. Világszerte a műszálas poliamid textilek 80 százaléka színtartósító kezelést kap és ugyanígy vegyi segédanyagokat használnak például a spandexhez és az elasztánhoz is. Ezek a színtartósító keverékek tartalmaznak biszfenol S-t és biszfenol F-et, melyek a termékekben maradványként elkerülhetetlenül jelen vannak.

Az egyesület elmondása szerint egy új vegyi anyag bevezetése a piacra akár 6 hónap alatt is megtörténhet. Ezzel szemben, ha ezek az anyagok károsnak bizonyulnak, betiltásuk átlagosan 20 évig tart.

A TVE ezért szlovén, cseh és osztrák fogyasztói szervezetekkel közösen, a ToxFree Life for All projekt keretében azon dolgoznak, hogy csökkenjen a fogyasztók káros vegyi anyag kitettsége. Az egyesület a biszfenolok teljes betiltásáért dolgozik, mivel az eredmények arra hívják fel a figyelmet, hogy a káros vegyi anyagok nem elhanyagolható mennyiségben vannak jelen a hétköznapi termékekben.

Kapcsolódó
Évtizedek óta ugyanazokkal az anyagokkal mérgeznek minket

Napjainkban a tudományos diskurzus a mikroműanyagok körül forog, ez azonban nem azt jelenti hogy sikerült megoldani a régi problémákat. A biszfenolok márpedig a mai napig velünk vannak, és mérgeznek minket.

The post Mérgező anyagokat találtak rengeteg alsóneműben first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest