1,3 millió dollár, azaz közel 437 millió forint

– ennyi pénz gyűlt össze 24 óra leforgása alatt. Hogy mi célból? A Dawson és a haverok egyik főszereplője, James Van der Beek családjának.

Az utóbbi időszakban két ismert színész halálát követően kezdett gyűjtésbe a család, és amellett, hogy rekordgyorsasággal gyűltek az adományok, egyszerre két ellentétes reakció volt megfigyelhető: sokan azonnal adakoztak, mások ugyanilyen vehemenciával háborodtak fel.

Ebben benne rejlik az a kettőség, amely a hírességek által vagy számukra indított közösségi pénzgyűjtéseket átszövi: miért kérnek az általunk gazdagnak vélt emberek pénzt, és főleg: miért adakozunk nekik? Sőt, még csak az sem kell, hogy az illető létezzen: rémlik még a gyűjtés Esmeralda szemműtétjére vagy Isaura felszabadítására – bár ez utóbbiról azóta kiderült, inkább városi legenda; az mindenesetre valós jelenség, hogy sokkal gyorsabb tempóban gyűlnek az adományok egy ismert ember számára, mint mondjuk a klasszikus értelemben vett jótékonysági gyűjtések nagy százalékánál. De baj ez? Igazságtalan pénzt kérni és ostobaság pénzt adni, ha ismert emberről van szó? Buvár Ágnes, az ELTE-PPK Ember-Környezet Tranzakció Intézetének tudományos munkatársának segítségével kerestük a választ minderre.

Elhunyt sorozatsztárok, akiknek alig győzik utalni a pénzt

Van Der Beek február 11-én halt meg rákban, barátai azért indítottak közösségi kampányt, hogy megsegítsék a férfi családját. „Kimberly és a gyerekek bizonytalan jövő előtt állnak. James orvosi ellátásának költségei és a rák elleni hosszan tartó küzdelem miatt a család pénzügyi forrásai kimerültek” – állt a kampány leírásában. 1,5 millió dollár (480 millió forint) volt az elsődleges cél, a cikk megírásának pillanatában majdnem a duplája, 2,8 millió (950 millió forint) gyűlt össze. Olyan ismert művészek is beszálltak a gyűjtésbe, mint Steven Spielberg, Zoë Saldaña vagy a Wicked rendezője, Jon M. Chu.

Kicsivel több mint egy héttel később újabb ismert színész halt meg: a A Grace klinikából ismert Eric Dane ALS következtében hunyt el, szinte azonnal nyilvános is lett az ő családja megsegítésére létrehozott oldal. Ők 500 ezer dollárt kértek két tinédzserlánya megsegítésére, eddig 490 ezer gyűlt össze. Okozott némi fennforgást, hogy egy időre felfüggesztették a gyűjtést, amíg ellenőrizték a kampány sikerességét. Később kiderült, hogy mindez rutinellenőrzés volt, ám érthető módon merült fel sokakban az a gyanú, hogy a leggátlástalanabb csalók könnyűszerrel kihasználhatnak egy ilyen helyzetet – szerencsére ebben a helyzetben bebizonyosodott, hogy valóban Dane családja gyűjtött pénzt.

Hogy van mersze egy gazdag embernek pénzt kérni?

A két közösségi kampány több okból is jócskán megosztotta az internetezőket.

• „Olyan ez, mint egy fordított Robin Hood-történet: a szegényektől vesz el, hogy a gazdagoknak adja,”
• „Az én mostohaapám is végstádiumú rákos, és nincs egy 4 millió dolláros háza, amit eladhatna,”
• „Pénzt kérni, hogy a gyerekeid a 2 millió dolláros, 36 hektáros birtokodon maradhassanak… ez egy érdekes döntés. Főleg a halála napján,”
• „Szomorú, hogy elment, de a TV-történelem legnagyobb sorozataiban szerepelt. Biztos vagyok benne, hogy a kollégái/produkciós irodák is tudnának adakozni a családnak ahelyett, hogy a nyilvánossággal osztanák meg a gyűjtést.”

Ez csupán néhány azokból a hozzászólásokból, amelyet az esetekkel kapcsolatban megosztottak az emberek. Ezek közt a leggyakoribb motívum ez volt:

miért kéne adakozni egy olyan embernek, aki híres, ebből fakadóan biztosan gazdag is?

Emellett kisebb számban de egy másik, nem kevésbé frusztrált kommenttípus is beazonosítható volt: ha még a hírességek sem bírják kifizetni az egészségügyi költségeket, akkor mi mit szóljunk?

Alyssa Milano, a Bűbájos boszorkákból ismert színésznő Substacken közölt egy írást az „elit mítoszáról”, amelyben nemcsak megvédte elhunyt színésztársait, arról is beszélt, hogy miféle hamis prekoncepciók övezik az ismert embereket: elsősorban az, hogy kőgazdagok. Kifejtette, hogy ezek az elképzelések egy letűnt korból erednek, amikor egészen más rendszer működött. A sorozatszínészeket hosszú távú szerződések kötötték jellemzően 22 részes évadokra, részesültek a DVD-eladásokból, ezáltal hosszú évekre biztosított volt az anyagi jólétük. A streaming többek közt ezt is alapjaiban változtatta meg: rövidebbek a sorozatok, kevesebbet dolgoznak a színészek, nincsenek hosszú távú szerződések, a bérek fixek.

A színészek túlnyomó része középosztálybeli, sokan munkásosztálybeliek. A láthatóság nem jelent egyet a jóléttel, ahogy az elismerés sem az anyagi biztonsággal. Ezért csinálunk Cameo-profilokat (ahol fizetős videóüzeneteket vállalnak – a szerk.), ezért adjuk el a használt ruháinkat. Ezért vállalunk reklámokat.

– írta, Milano, aki amellett is érvelt, hogy hiába volt valaki évtizedekkel előtt egy sikeres sorozat sztárja – ahogyan Van Der Beek, Dane és ő maga is – ez semennyire sem jelent állandó jólélet. Úgy véli, hogy a társadalom ebben az értelemben rosszul használja az elit szót: nem a szórakoztatóipar nem eléggé megfizetett dolgozói közt kell keresni az elit tagjait, hanem a milliárdosok közt.

Nem először borultak ki az adománygyűjtő celebeken

Korábban is voltak hasonló esetek, amelyek inkább felháborodást, mint mély megértést szültek:

• A már említett Milano vélhetően azért is reagált érzékenyen a közelmúltban történt felháborodásra, mert ő maga is került már hasonló kritikák kereszttüzébe. 2024-ben egy Twitter-posztban kezdett pénzt gyűjteni akkor 12 éves fia baseballcsapata számára, 3,5 millió forintnyi összeg gyűlt össze. A színésznőt szétszedték a felhívás miatt, később azzal védekezett, hogy egyébként ő vett a teljes csapatnak egyenruhát, szülinapi eseményeket szervezett és támogatott minden olyan gyereket, aki nem tudta kifizetni a havi tagsági díjat.
• Mandy Moore a 2025-ös Los Angeles-i erdőtüzeket követően osztotta meg sógorai közösségi kampányát. A pár elvesztette az otthonát a tűzvészben, a színésznő arra buzdította követőit, hogy segítsenek összeszedni 175 ezer dollárt a károk megtérítésére. A poszt hatalmas felháborodást váltott ki, rengetegen vetették a szemére, hogy a 14 millió dolláros vagyonnal rendelkező színésznő akár maga is segíthetne rajtuk ahelyett, hogy rajongóitól kér pénzt. Moore válaszul nem túl elegánsan küldte el a károgókat a fenébe – hozzátéve, hogy nem kényszerít senkit a segítségnyújtásra.
• Sokszor nemcsak a kommentelők akadnak ki egy-egy ilyen ügyön, hanem az is, akinek pénzt gyűjtenek. Így volt ezzel Mickey Rourke is, akiről kiderült, hogy ki akarják lakoltatni, mivel 20 millió forintnak megfelelő összeggel tartozik a főbérlőjének. A pénz összegyűjtésére GoFundMe-kampány indult, amelynek köszönhetően gyorsan összejött a támogatás, csak épp az iderült ki, hogy az Oscar-díjas színésznek semmi köze hozzá. „Ha pénzre lenne szükségem, sosem kérnék adományt. Inkább dugnék fegyvert a seggembe, és meghúznám a ravaszt” – zárta rövidre a vitát Rourke. A kampányt leállították, az adományokat visszautalták.
• 2021-ben Kylie Jenner kényszerült magyarázkodásra, amikor egykori sminkese részére kért adományokat. Samuel Rauda autóbalesetet szenvedett, sürgős agyműtétre volt szüksége, Jenner az erre a célra létrehozott kampányt osztotta meg. Szét is szedték miatta, rámutatva arra, hogy az a nő, akit két évvel korábban a Forbes a világ legfiatalabb self-made milliárdosának nevezett, miért nem fizeti ki maga az orvosi költségeket. Jenner azzal védekezett, hogy már nem áll kapcsolatban a férfival, és ő maga is adományozott 5000 dollárt akkor, amikor még az eredeti 10 ezer dolláros célt el kellett érni.
• magyar példa is van: Galla Miklós például tavaly októberben kért pénzt közösségi oldalán az adótartozása rendezésére.

Mégis miért adunk könnyebben pénzt a hírességeknek?

Megnyugtató tény: nem bolondult meg az, aki késztetést érez pénzt utalni egy olyan halott ember családjának, akivel soha életében egyetlen szót sem beszélt, sőt, a másik nem is tud a létezéséről. Paraszociális kapcsolatnak nevezik a pszichológiában azt a jelenséget, amikor egyoldalú kötődés áll fel az illető és egy másik – a legtöbb esetben jellemzően ismert vagy olykor kitalált – fél közt. Míg az egyik kötődést és kapcsolódást érez, a másik nem is tud az első létezéséről.

Az embereknek nem kell személyesen ismerniük a hírességeket, hogy valamilyen képet alkossanak róluk, ilyenkor sokszor keverednek a színészről szerzett benyomások a színész ikonikus szerepei nyomán kialakult benyomásokkal. Az emberek tehát egyoldalúan kapcsolódnak a hírességekhez, ezt nevezzük paraszociális kapcsolatnak. Egy híresség halála általában nagy nyilvánosságot kap, sokakat megérint. Azok az emberek, akik a közösségimédia-kampányban adakoztak, elsősorban nem az anyagi, racionális szempontokat vették figyelembe, a tettüknek szimbolikus jelentősége volt: ezzel fejezték ki az együttérzésüket, miközben azt is érezhették, hogy ezzel a gesztussal még utoljára kapcsolatba kerültek a hírességgel, valamiféleképpen részesei lettek az ő történetüknek. Egy ismeretlen, hétköznapi emberrel kapcsolatosan nem indulnak be ezek a folyamatok

– magyarázta el a jelenség mozgatórugóit kérdésünkre Buvár Ágnes.

Hozzátette, az ilyen kampányok esetében mindig fontos tényező a „fame factor”: annak, hogy egy híresség kampányt indít, már önmagában hírértéke van. Ennek köszönhetően több emberhez eljut az információ, nagyobb a merítés, ezáltal a potenciális adakozók száma is. Szintén fontos szempont a kampány célja: ha egy művész az aktuális projektjére gyűjt, akkor a hírnév mellett a szakértelem játszik nagy szerepet, halálesetnél viszont az érzelmek.

A magyar hírességek valósága a mi valóságunk

A hazai ismert emberek esetében még erősebb lehet ez utóbbi Buvár szerint.

A lokális hírességek és a közönségük esetében kisebb a pszichológiai távolság: ugyanabban az országban élünk, ugyanazt a nyelvet beszéljük, akár személyesen is összefuthatunk velük. Magyarországon több hírességgel kapcsolatosan is jelentek meg hírek, hogy nehéz körülmények között élnek. Mivel közelebb érezzük őket a valóságunkhoz, jobban elhisszük, hogy tényleg nehézségeik vannak, együttérzünk velük, így igyekszünk segíteni.

Felmerül a kérdés, hogy lehet-e mindez káros. Buvár úgy véli, hogy amíg tudjuk, hol a határ, addig nem. „Amíg valaki nem adja oda az összes pénzét egy hírességnek, nem veri magát adósságba, hanem gesztus jelleggel adakozik, szerintem nincs probléma. Ez a viselkedés egyébként sem újkeletű. Mindannyian ismerünk sztorikat arról, hogyan szerveztek emberek gyűjtést Isaura kiszabadítására vagy Esmeralda szemműtétjére. Olyan rajongók esetében, akiknek a rajongása már problémás jelleget ölt, előfordulhat, hogy akár saját kárukra is segítik a hírességet, de azért ez igen ritka. A másik probléma az lehet, ha valaki rossz szándékkal igyekszik kihasználni az emberek jóhiszeműségét és ezzel megkárosítja őket.”

Bár több tucat példa akad még erre a jelenségre, azt egyáltalán nem lehet kijelenteni, hogy mindent elárasztanának az ismert emberek adománykérő posztjai, ezt jól mutatja az is, hogy ha egy-egy ilyen történik, azt sajtóvisszhang kíséri. Az viszont, hogy Van Der Beek és Dane halála esetében ilyen rövid időn belül két nagyon hasonló kampány is indult, felvetheti a kérdést, hogy lehet-e ebből tendencia. Ahogy Buvár mondja:

Mivel ezek a kampányok nagyon sikeresek voltak, ezért biztosan lesznek követőik. Másrészről viszont azt gondolom, hogy a sokadik ilyen kampánynál már megjelenik az ún. bandwagon hatás: megszokottá és ezzel együtt unalmassá válnak ezek a kampányok, kisebb lesz a hírértékük, a mozgósító erejük, erősebbek lesznek a racionális hangok, az emberek jobban el fognak gondolkozni azon, nem valamilyen hátsó szándék (puszta haszonszerés) mozgatja-e a kampány elindítóit. Szóval azt gondolom, hogy semmiképp nem válnak hosszú távon tömegessé.

The post Miért adunk könnyebben pénzt egy halott sztár családjának? first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu