A KSH-tól kikért friss adatok szerint 2019 és 2025 között jelentősen emelkedtek az átlagkeresetek a teljes munkaidőben foglalkoztatottak körében: évről évre 32 és 75 ezer forint közötti mértékben (az utóbbi a vágtató infláció kapcsán volt jellemző), de a mediánkeresetek növekedése is 25–69 ezer forint közötti volt ugyanebben az időszakban.

Ez azt jelenti, hogy

az átlagkereset és a mediánkereset is nagyjából megduplázódott.

Ugyanakkor jelentősen árnyalja a képet, hogy évről évre az emberek mintegy kétharmadának az átlagkeresete nem érte el az átlagot. Vagyis a legalább átlagos keresetnövekedés csupán a társadalom egyharmadának a kiváltsága volt. (Az átlagkeresettel szemben a mediánkereset egy középérték, amelynél az emberek egyik fele többet, a másik fele kevesebbet keres.)

A 24.hu a statisztikai hivataltól kikérte azt is, hogyan oszlott meg a dolgozók létszáma a fizetés nagysága szerint sávosan. A 2025-ös adatok alapján – a teljes munkaidőben foglalkoztatottak körében – azok közül, akik az átlag (havi bruttó 705 ezer forint) alatt kerestek

• 250 ezren érték el legfeljebb a minimálbért (teljes munkaidőben ez bruttó 290 800 forint volt tavaly),
• további több mint 600 ezer dolgozó keresete a minimálbér felett volt, de nem érte el a bruttó 400 ezer forintot,
• további 800 ezer olyan dolgozó akadt, akiknek a keresete kevesebb volt, mint bruttó 600 ezer forint (de több 400 ezernél),
• valamint több mint 300 ezer ember keresett 600 ezer forint és az átlagkereset között.

A másik véglet, akik minimum milliós havi kereseteket vihettek haza (több mint 480 ezren), ezen belül is 84 ezren kerestek havi bruttó 2 millió forint felett, 14 ezren örülhettek havi bruttó legalább 3 millió forintnak, és csaknem 12 ezren minimum bruttó 4 milliónak.

De mi van az átlagok mögött? A KSH kísérleti kereseti statisztikája bepillantást nyújt ebbe:

• miközben tavaly átlagosan bruttó 9 százalékkal nőtt az átlagkereset,
• a dolgozók csaknem 14 százalékának nemhogy nőtt volna, hanem csökkent a keresete,
• további több mint 16 százalékuknak átlag alatt nőtt csupán (0–4,9 százalék között).

Azt nem tudni, hogy az 5 és 9 százalék közötti keresetnövekedés a dolgozók hány százalékát érinthette, de akadtak olyanok is, akiknek jóval az átlag felett – 15, 25 vagy 50 százalékkal – emelkedett az átlagkeresetük, ez összesen a dolgozók több mint negyedére volt jellemző. A statisztika alapján tehát az látszik, hogy az átlagkereset bámulatos növekedése mellett is bőven lehetnek, akik számára csupán álom még az átlag elérése is.

Az ELTE Társadalomtudományi Kutatóközpont Szociológiai Intézetének friss kutatásából (amit Kovách Imre és Szabó Andrea készített) az derült ki, hogy

a magyar társadalom java részének sokat romlott a helyzete az utóbbi öt évben.

A társadalom 42 százaléka került a legalsó, legkiszolgáltatottabb társadalmi csoportba, miközben a felső két réteg megfeleződött, és a középrétegek aránya is csökkent. Mindez a dinamikus átlagkereset-növekedés mellett zajlott le. Magyarázatot kerestünk, miként lehetséges ez.

Nem csak a jövedelem számít

A kereset csak az egyik tényező, amelytől persze függ az emberek, a társadalom jólléte, de a kutatásunk számos más tényezőt is figyelembe vesz

– avatott be minket Kovách Imre. Három, statisztikailag megalapozott szempontrendszer alapján sorolták négy csoportba az embereket. A szempontok:

• a foglalkozás/végzettség,
• az integráció, vagyis, hogy az adott ember milyen erősen és milyen módon kapcsolódik be a társadalom életébe,
• valamint a polgárosodottság, amit a legjobban talán az anyagi önállóság, a szabadság szinonimájaként lehetne leírni a kutatók szerint.

Ezek alapján a négy társadalmi csoport:

• a felső,
• a felső közép,
• az alsó közép
• és az alsó rétegek.

Akinek jóval nagyobb a jövedelme, mint a többi embernek, nyilván több lehetőséghez is jut. A szociológus szerint azonban érdekesebb kérdés, mi a helyzet azokkal, akiknek nagyjából ugyanannyi jövedelem jut – mitől függ, hogy ők leszakadóknak érzik-e magukat, vagy éppen felemelkedőknek. Ha ezt vizsgáljuk, akkor kiderül, hogy a háztartások az ugyanannyi jövedelmet is nagyon eltérően tudják felhasználni – van, aki gondolni tud megtakarításra is, másoknak a mindennapi megélhetés is nehezen jön ki (például a háztartás adottságai miatt – a létszám, a lakhatás, az ingatlan műszaki állapota, stb.).

A magyar társadalmat a szegényebbek közé sorolják európai szemmel, de ezen belül is jelentős különbségek vannak.

Számít például, hogy kinek milyen a kapcsolatrendszere, ki hogyan tölti a szabadidejét, tud-e értékes, csoportképző tevékenységekben részt venni – mondott példákat.

A munkások felemelkedőben, az iskolázottak leszakadóban

A kutatás egyik fontos megállapítása, hogy

• amíg a munkásrétegen belül (segédmunkástól a speciális tudást igénylő szakmunkásokig, vállalkozókig) jelentős felemelkedés volt tapasztalható (a munkások mintegy 15–20 százalékánál) a legutóbbi felmérés (2021) óta 2025-re,
• addig az érettségizettek és diplomások körében mintegy 40–45 százalékban ellenkező tendencia érvényesült.

A munkások felemelkedése azonban nem tudta ellensúlyozni az iskolázottabbak leépülését – a felső rétegek aránya 13,4 százalékponttal apadt, miközben a legalsó réteg aránya 11,4 százalékponttal emelkedett.

Az iskolázottabbak lecsúszásának oka szerinte az, hogy kevés pénz jut nekik az állami rendszerekből, az újraelosztásból. Hiába sikerült a gyenge dolgozói érdekérvényesítési képességek mellett is egyes szakmákban (például pedagógusok, orvosok) béremelést kiharcolni, máshol ez nem történt meg. És a vágyakhoz képest (amelyek nem luxusigények, inkább egy elképzelt európai életminőséget reprezentálnak) az anyagiak összességében kevésnek bizonyultak a felemelkedéshez.

A munkásoknál az életmódban, fogyasztásban (beleértve a kultúrafogyasztást, a szabadidős tevékenységeket, a nyári szabadság eltöltését, stb.) és az értékcélok elérésében érhető leginkább tetten a szociológus professzor szerint a felemelkedés, vagy ahogy a kutatásban fogalmaztak: a polgárosodás. A polgárosodók körében a munkásokon belül az is látszik, hogy a felemelkedéshez kell a jövedelem (a háztartásban az egy főre jutó nettó jövedelem) növekedése is. A szakmai hierarchia szerint a szakmunkások jellemzően többet keresnek, mint a segéd- vagy betanított munkások, és ez hozzájárul a szakmunkások ütemesebb felemelkedéséhez. Abban pedig, hogy kik tudnak felemelkedni, és kik érezhetik úgy, hogy lecsúsznak, szerepe van a társadalom összteljesítményének, valamint az újraelosztásnak is.

A választás is azt tükrözi, az emberek más életre vágynak

Lehet, hogy az átlagkeresetek dinamikusan növekedtek, mégsem eléggé ahhoz, hogy a többség úgy érzékelje, jobban, tartalmasabban él, és ez a választási eredményekben is visszaköszönt.

Kovách Imre úgy véli, a társadalom nagy része mennyiségileg is többet várna (jövedelemben), és másfajta életre vágyik, sokkal kevesebb kötöttségre, korlátra, nagyobb szabadságra.

Már nem a kádári kisembernek a biztonságra törekvő igényei a meghatározók, hanem az új nemzedékek, a fiatalok sokkal nagyobb szabadságot igénylő elvárásai, ahol a szabadságot nem korlátozzák hétköznapi megélhetési gondok.

Ma már igény, hogy az élet ne csak a kemény munkáról, valamint arról szóljon, hogy valahogy megéljen az ember egyik napról a másikra, hanem arról, hogy szép és teljes életet élhessen az igényei szerint. Ezt eddig nemigen vette figyelembe a kormány – ez is visszaköszön a választás eredményében a szociológus szerint.

Az elégedetlenség növekedéséhez a szociológus szerint hozzájárult a társadalomban zajló csere is – például az új, a munkaerőpiacra éppen belépő nemzedékeknek nemcsak anyagi gondjaik vannak, hanem a béklyókat is rosszabbul tűrik, mint az idősebbek. Ennek oka, hogy sokkal szabadabban nőttek fel, mint az előző rendszerben szocializálódó korosztályok, akik számára már az is megelégedést hozhatott, ha kemény munkával, de legalább az élet alapvető feltételeit elő tudták teremteni.

Lecsúszó nyugdíjasok, dolgozói szegénység

Kovách Imre kiemelte még, hogy a felnőtt lakosság mintegy negyedét kitevő nyugdíjasok zöme nincs jó helyzetben – a felső két rétegben alig található nyugdíjas, a legalsóban viszont jelentős az arányuk. Az, hogy valaki nyugdíjba megy, jó eséllyel oda vezet, hogy lecsúszik, mert a nyugdíjak értéke folyamatosan csökken a bérek értékéhez képest – jegyezte meg. De nemcsak a nyugdíjasok közül kerülnek egyre többen a lecsúszók közé. A közmunka például nyilván jobb, mint a munkanélküliség, de eleve alacsony megélhetési szintet biztosít (lásd a minimálbér alatt keresőket). De még azok is, akik a közmunkából át tudtak kerülni a munkaerőpiacra (ami szintén pozitív változás), jellemzően csak a többi dolgozóhoz képest alacsonyabb béreket voltak képesek elérni, ami a felemelkedésük gátja maradt – avatott be egy másik kutatásuk eredményébe.

Az alsó réteg terebélyesedett, a felsők fogyatkoztak

E kutatásuk alapján a legalsó réteg aránya jelentősen nőtt, az alsó középrétegé alig, ráadásul jobban nőtt a legalsó réteg aránya, mint amennyire csökkent a két felsőbb kategóriában lévőké. Vagyis, akik a két felső kategóriából kiestek, azok közül nemcsak az alsó középrétegbe kerülhettek, hanem egy részük a legalsóban landolhatott. A középen lévő rétegek aránya pedig nem nőtt, pedig ez nagyon kívánatos lenne.

Az erős középréteg húzóerőként működhetne, egyfajta mintaként, ők lehetnének azok, akik segíteni tudnák az alsó réteg felemelkedését (jobban részt tudnának venni a társadalmi felelősségvállalásban, az elesettebbek felkarolásában, a karitatív tevékenységekben), illetve a függetlenedésük révén a politikával szemben is csökkenne a kiszolgáltatottságuk.

Ami különösen elgondolkodtató Kovách Imre szerint, hogy 2015-ben, 2018-ban és 2021-ben is mindig egyharmad körüli volt a legalsó rétegben lévők aránya, ami

2025-ben felkúszott közel 43 százalékra.

A középréteg aránya pedig nemhogy nőtt volna (2021-ben 59,8 százalék) hanem érezhetően lecsökkent 2025-re (52,3 százalék), miközben a felső rétegek aránya (ami nem egyenlő az elittel, a felső réteg inkább az, akik anyagi és szellemi értelemben is viszonylag szabadon élnek) csaknem megfeleződött (8,7 százalékról 4,8 százalékra csökkent). Mi ez, ha nem leszakadás, lecsúszás?

Erős középréteg kellene az ország felemelkedéséhez

A kívánatos az lenne a szociológus professzor szerint, ha kialakulna egy olyan erős, dinamikusan növekvő középréteg (a jelenleg egymástól eléggé távol eső felső és alsó középrétegből), amely az anyagi és a szellemi javakból is sokkal jobban tudna részesülni, mint a mostani középrétegek. Egy erős középréteg képes lenne számos szempontból új lendületet adni az országnak. Függetlensége révén felbátorodva társadalmi kontroll alatt tarthatná a politikát is. Ennek felszabadító érzését már az utóbbi időkben megtapasztalhatták néhányan, illetve a Tisza Párt is felvillantotta ennek lehetőségét.

A következő kormánynak nem lesz könnyű dolga, mert rengeteg politikai csapda lehet, a társadalomban pedig nagy a türelmetlenség, gyors, látványos változásokat várnak az emberek – fogalmazott Kováh Imre. A kellő energiák megvannak a magyar társadalomban, és a felemelkedés vágya is – ebben bízni lehet.

Meg abban a felismerésben is, hogy a NER, a „mindenható állam” mégsem mindenható, mert gátolta a felemelkedést, és ezt nem szabad tovább engedni. Ez is magyarázza, hogy hiába van statisztikailag kimutatható átlagkereset-növekedés, ha közben az állam korlátoz.

Fékezi a kibontakozást, a tenni akarást, az egyének és a közösségek lehetőségeinek kiszélesítését, a vágyainak megélését, vagy például a kisvállalkozások felemelkedését. Nem véletlen, hogy mostanra nagy tömegek ismerték fel, hogy saját kiteljesedükhöz rezsimet kell váltani

– tette hozzá a szociológus.

The post Miért nem érezzük, hogy jobban élünk, amikor bámulatos az átlagkereset-növekedés? first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu