Az Egyesült Államokban, 1926-ban az a Henry Ford vezette be az ötnapos, negyvenórás munkahetet a gyáraiban, akit nem lehet azzal vádolni, hogy ne lett volna ízig-vérig profitorientált kapitalista. Nem is szociális érzékenységből tette: az üzemi automatizáció és a futószalag atyja egyrészt belátta, hogy a pihentebb munkások hatékonyabban termelnek, másrészt felismerte, hogy azok, akiknek heti két napnyi szabadidő hasznos eltöltésén kell gondolkodniuk, azok előbb-utóbb arra fognak jutni, hogy nagyon szeretnének egy saját autót, amivel például kirándulni járhatnak.
Magyarországon, egy olyan rendszerben, amelyikben hivatalosan minden arról szólt, hogy minél jobb legyen a dolgozónak, csak 1984-ben tértek át a hatnaposról az ötnapos munkahétre. A közel hat évtizedes késés részint a munkát fetisizáló ideológiának, részint pedig annak köszönhető, hogy az állam úgy látta, nem sok jó származik abból, ha a dolgozóinak túl sok szabadidejük marad elmélkedésre és eszmecserére.
Lassan száz éve már, hogy Ford levezényelte úttörő munkaidőreformját, azóta pedig bőven fejlődött annyit a technológia, hogy megtehessük a következő lépést a négynapos munkahét felé. Bár az utóbbi években egyre többet hallani az ezzel kapcsolatos nagy tervekről és kísérletekről, az embernek, különösen Magyarországon
úgy tűnhet, mintha a háromnapos hétvégék a repülő autókhoz hasonlóan egy utópisztikus jövő ígéretei lennének.
Krámer Veronika HR-szakértő és folyamatfejlesztő azonban úgy véli, csak idő kérdése, hogy terjedni kezdjen az általános munkaidőcsökkentés, ugyanis minden ebbe az irányba mutat.
The post Mikor vesznek már el a robotok legalább heti egy napi munkát? Majd ha hagyjuk nekik! first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





