Több ismerős arccal is találkozhattak a Csillag Születik nézői múlt vasárnap: Galla Miklós például lenyűgözte a zsűrit, Rónai Judit Miriam azonban nem járt sikerrel – utóbbi még 2018-ban tűnt fel az X-Faktorban, ahol nem viselte jól a zsűri elutasítását, és egy ponton Radics Gigi felé hajította mikrofonját. Mint mondja, utóbbi tettét nagyon sajnálja, sőt: ez az egyetlen dolog az életében, amit igazán megbánt.
Rónai bevallása szerint az X-Faktor óta nem énekelt, de a Csillag Születik miatt újra elkezdett. A mikrofondobálós incidensnek annak idején ByeAlex is szemtanúja volt a zsűriszékben ülve, a versenyző ezért neki szeretett volna a legjobban bizonyítani az ítészek közül.
Az a legnagyobb motivációm a mai napra, hogy ByeAlexnek bemutassam, hogy valójában tudok énekelni
– jelentette ki.
Rónai ezúttal is egy saját produkcióval érkezett, a zsűritagok azonban hamar leállították őt.
Miriam, nem is az a gond, hogy mondjuk rossz elképzelésed van arról, milyen dalt szeretnél. Én hallom, hogy milyen zenét szeretnél csinálni, de alapvetően annyira nagyon hamis, hogy zenei alapra ez hallgathatatlan. Ugyanaz a helyzet, mint ezelőtt néhány évvel volt az X-Faktorban
– véleményezte a hallottakat ByeAlex.
Geszti Péter egyébként bukósisakban hallgatta a performanszot. Mint mondta, tudta, hogy lesznek veszélyes produkciók, ezért inkább készült.
A bejegyzés megtekintése az InstagramonCsillag Születik (@csillagszuletikrtl) által megosztott bejegyzés
The post Mikrofondobáló Miriam a Csillag Születikben is szerencsét próbált, ByeAlexnek akart bizonyítani first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





