Több százezer ember életét követelte a világ egyik legpusztítóbb földrengése, amely Kína Tangsan nevű városát érte 49 éve, 1976 július 28-án. A Richter-skálán igen erősnek minősülő, 7,8-as magnitúdójú mozgás mintegy 21 másodpercig tartott, de e rövid idő alatt is összedöntötte az épületek több mint 90 százalékát – írja a Rubicon.
A katasztrófa hajnali 3 óra 42 perckor csapott le, minden előzmény nélkül. Az akkor másfél millió lakosú település felkészületlen, alvó polgárai közül sokaknak esélye sem volt a menekülésre, leomló házaik törmelékei végeztek velük. A délutáni utórengések, a felrobbanó gázvezetékek, a kigyulladó tüzek, valamint a gyárakból kiszabaduló mérgesgázok együtt további tízezreket ejtettek áldozatul.
A helyzetet tovább rontotta, hogy a Kommunista Párt elutasította a nemzetközi segélyszervezetek – például a Vöröskereszt – és a nyugati országok felajánlásait, miközben Kína nem rendelkezett a megfelelő orvosi és katasztrófavédelmi felszereléssel.
A hivatalos álláspont szerint a Tangsant sújtó földrengés körülbelül 250 ezer áldozatot követelt, de nem hivatalos becslések szerint akár 600 ezer halottja is lehetett.
A külvilág csak a kommunista párt tudósításából értesült a nagyváros pusztulásáról, így a katasztrófa számos részletét még ma is homály fedi.
A várost később újjáépítették, ma egy hatalmas, több mint 7 millió lakosú metropolisz áll a romok helyén.
Az indiai és az eurázsiai tektonikus lemezek Kína határain belül találkoznak egymással, ezért szeizmikus rengések szempontjából a bolygó egyik legveszélyeztetettebb területének számít. A történelem során több kiemelkedően pusztító földmozgás is történt területén, többek között a 800 ezer áldozattal járó 1556-os Senhszi tartományban bekövetkezett katasztrófa is.
Bár napjaikban a társadalmak már felkészültebbek a természeti csapásokra, még mindig előfordulnak rengetek ember életet követelő események. Sőt, a jövőben a klímaváltozás hatásai miatt egyre nőhet intenzitásuk, pusztító erejük. Az elmúlt időszak legdrámaibb katasztrófáiról alábbi cikkeinkben írtunk:
- Videón, ahogy egyszerre kitépi egy felhőkarcoló összes ablakát a vietnámi szupertájfun
- Európai szemmel felfoghatatlan a Fülöp-szigeteket sújtó természeti katasztrófa
- „Majd akkor hívjon, ha az álláig ér a víz” – a több tucat életet követelő texasi villámárvíz háttere
- Videón, amint kettéhasad a föld Mianmarban
- A tudomány számára is újdonság az eddigi rekordnál 25-ször erősebb török földrengés
The post Milliós várost rombolt porig a történelem egyik legpusztítóbb földrengése first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu