Minden este újra hallja a robbanást a férfi, akit majdnem kiszippantott a légnyomáskülönbség a Ryanair-gép ablakán

Isteni csodának tudja be életben maradását a szerb Ljubiša Karović, annak a repülőgépnek az utasa, aki július 10-én pénteken szenvedett nem mindannapi sérülést a Görögországból Németországba tartó kora reggeli Ryanair-járaton – írja a Guardian.

Minden esete visszatér a hang

A gép ablaka nem sokkal a felszállás után betört, az emiatt keletkező nyomásváltozás pedig beszippantotta az ablak mellett ülő 61 éves utast, aki beszorult az ablaknyílásba, a feje pedig kilógott az ablakon.

A férfi, aki az eset következtében sokkot kapott, feleségének köszönhette, hogy nem lett nagyobb baj: a nő öt percen keresztül, a lábánál fogva tartotta a férjét, igyekezve őt bent tartani a gépben.

A férfi kórházba került, ám száz órával a kórházból való kiengedése után már olyan állapotban volt, hogy maga is tudott mesélni a balesetről és annak következményeiről.

A robbanás az, amire emlékszem, az a hang a káosz előtt. Az a hang, amely mindig visszatér, amikor lehunyom a szemem, hogy elaludjak

– mondja.

Irtózik a repülés gondolatától is

Jobb karján, egészen a hónaljáig és mellkasáig most is égési sérülések és véraláfutások húzódnak. A feje és a nyaka még mindig fáj, de örül, hogy életben van.

Lehet, hogy a biztonsági öv mentett meg, hogy végig be voltam csatolva. De talán a sors volt. Hiszek Istenben, és minden nap hálát adok neki

– hangsúlyozza Karović, aki az ominózus úton éppen Németországba tartott, hogy megünnepelje a testvére születésnapját. Az eset következtében már a gondolattól is irtózik, hogy újra repülőre szálljon, holott korábban rendszeresen utazott így.

Felépülés hosszú lesz: legalább hat hétig nyakmerevítőt kell viselnie, az orvosok ezt követően döntik majd el, szükség lesz-e műtétre.

The post Minden este újra hallja a robbanást a férfi, akit majdnem kiszippantott a légnyomáskülönbség a Ryanair-gép ablakán first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest