A szív- és érrendszeri betegségek világszerte vezető haláloknak számítanak, az érelmeszesedés pedig felfedezhető ezek nagy részének hátterében. A szakértő régóta hangoztatják, hogy ez a betegség észrevétlenül, évekkel a tünetek megjelenése előtt kialakulhat. Eddig azonban nem volt világos, hogy a folyamat milyen korán kezdődik el – vagy mennyire gyakori, írja a Science Alert.
Most egy közel 17 ezer dán és spanyol felnőtt bevonásával végzett új tanulmány feltárta az ateroszklerózis elterjedtségét. Az eredmény pedig még a kutatókat is meglepte: a teljes képalkotó vizsgálaton átesett résztvevők körében a 18 és 70 év közöttiek több mint 57 százalékánál mutatkoztak érelmeszesedés jelei, az előfordulási gyakorisága pedig drasztikusan eltért életkor és nem szerint.
A New England Journal of Medicine című folyóiratban megjelent eredmények azt mutatják, hogy még a legfiatalabb, 18 és 29 év közötti résztvevők körében is jelen volt a néma érelmeszesedés, körülbelül minden 13. embernél. Innentől azonban gyorsan növekedett az előfordulás. Harmincas éveikre a férfiak több mint egyharmadánál – 34,6 százalékánál – már kimutatható volt a plakkok felhalmozódása az erekben, miközben a nőknél ez az arány csak 21,3 százalék volt.
A férfiaknál a kutatás szerint átlagosan körülbelül 5-10 évvel korábban jelenik meg ez a sokszor néma rendellenesség.
60-70 éves korra a kép szinte teljesen megfordult a fiatal felnőttkori adatokhoz képest: a férfiaknak mindössze 1,9 százalékánál és a nőknek pedig mintegy 8,1 százalékánál nem volt csak kimutatható a plakkok felhalmozódása az erekben. A csendes érelmeszesedés ráadásul nemcsak gyakoribbá vált az életkor előrehaladtával, hanem kiterjedtebbé is vált. A különbség nem csupán az érintett artériák számában volt megfigyelhető, hanem a kimutatott plakkok mennyiségében is.
Mitől alakul ki az érelmeszesedés?
Az ateroszklerózis leginkább arra vezethető vissza, hogy a zsírok, a koleszterin és más anyagok felhalmozódnak az artériák falában, lerakódásokat képezve. Idővel ezek a plakkoknak nevezett lerakódások növekedhetnek, korlátozva a véráramlást. A plakkok megrepedése hosszútávon vérrögképződést is okozhat, ami szívrohamhoz vagy stroke-hoz vezethet.
Ez a folyamat azonban nem a szívrohammal vagy a szélütéssel kezdődik. Az ateroszklerózis évtizedekig is kialakulhat tünetek nélkül, mielőtt problémákat okozna – egyes embereknél pedig soha nem is jelentkeznek tünetek.
Az érelmeszesedés ellen azonban tehetünk a mindennapokban: ebben nagy segítségünkre lehet a mediterrán étrend, a telített zsírok és transzzsírok fogyasztásának csökkentése, a sóbevitel korlátozása, a rendszeres testmozgás, és így az egészséges testsúly fenntartása, a dohányzás és az alkoholfogyasztás elhagyása. Emellett a rendszeres szűrések, illetve a vérnyomás, a vércukorszint és a koleszterinszint ellenőrzése is, és a megfelelő stresszkezelés.
The post Minden harmadik 30-as éveiben járó férfinél ott lappang ez a néma betegség first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





