Minden jel arra utal, hogy megvan az új James Bond

Öt év telt el azóta, hogy Daniel Craig a Nincs idő meghalni című filmmel elbúcsúzott James Bond (itt egy izgalmas Bond-kvíz) szerepétől, és egyelőre csak találgatni lehetett, ki lesz az új 007-es ügynök.

A találgatásoknak most új lendületet adott egy hollywoodi újságíró értesülése, amely szerint a producerek döntöttek. A 36 éves brit színész, Callum Turner alakíthatja a következő James Bondot.

A Digital Spy által is tárgyalt híresztelés azért keltett különösen nagy figyelmet, mert annak forrása Roger Friedman, a Showbiz411 újságírója, aki több mint húsz évvel ezelőtt Daniel Craig kiválasztásáról is az elsők között számolt be.

Friedman november 2-án arról írt, hogy hollywoodi berkekben már kész tényként beszélnek Turner szereposztásáról.

Andreas Rentz/Getty Images

Legalább egy éve pusmognak róla

A színész neve korábban is felmerült a lehetséges Bond-jelöltek között, az elmúlt napok fejleményei azonban tovább erősítették az esélyeit. A Variety szerint október végén megkezdődtek a végső próbafelvételek, amelyekre Turner mellett Jack Lowden és Josh O’Connor is esélyes volt.

Mozifilmben legutóbb az idei Csak egy éjszaka című romantikus vígjátékban láthattuk.

Callum Turnerről már januárban megírtuk, hogy befutó lehet a 007-es szerepére: „Nem az a tipikus szépfiú, van benne egyfajta nyers karakánság, ami talán munkásosztálybeli hátteréből fakad: gyerekkorát egy londoni önkormányzati lakótelepen töltötte, anyja egyedül nevelte fel. Ezen kvalitásai okán Sean Connery és Daniel Craig Bond-alakításainak szellemi örököse lehet”.

Kapcsolódó
Karizma és tehetség pipa – elegendő ez ahhoz, hogy ő legyen a következő James Bond?

Az idén végre választ kaphatunk arra a kérdésre, hogy ki lesz a következő James Bond. A jelöltek között előkelő helyen áll Callum Turner, aki eddig változatos szerepekben bizonyította tehetségét, nem mellesleg meghódította a világ egyik legsikeresebb popsztárjának a szívét. De mi teszi őt esélyessé a 007-es szerepére?

The post Minden jel arra utal, hogy megvan az új James Bond first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest