„Mindenkinek megvan a maga története a rendszerrel” – a Tisza megvetette a lábát jászsági falvakban is

Thumbnail for 6454936

Árad a Tarna, bele a Zagyvába, az meg a Tiszába, ami így velük együtt árad tovább. Mi itt ezt így szoktuk mondani

– mesélte nevetve az egyik jászsági falu Tisza Szigetének idős férfi tagja. A templom előtti kis parkban, a reggeli piacon, a ruhaárus hölgy standjával szemben állították fel a pultot, ahol a Tisza Párt Nemzet hangja szavazásához várták a résztvevőket. A kellemes tavaszi időben valaki biciklivel érkezett, más a mobil hentespult meglátogatása után jött szavazni.

A Barett sapkás nyugdíjas férfi a tiszás kitelepülés mellett elmondta, hogy bár már tavaly is ott voltak, amikor Magyar Péter az első országjárása során ellátogatott Jászberénybe, a helyi szigetet csak az év elején alapították. Régi ismerőse a városból a Tisza koordinátora, ő kereste meg, lenne-e kedvük alapítani egy csoportot a faluban. A párt azt tanácsolja a szigeteknek, hogy kéthetente találkozzanak, ez nekik többé-kevésbé sikerülni szokott. Egyébként pedig nem nagy a falu, sokan naponta összefutnak.

Horváth Júlia / 24.hu

A helyi sziget egy másik tagja, egy idősebb hölgy azt mondta, 2018-ig tagja volt a Fidesznek, a kampányokban is segített a pártnak.

A faluban nem volt, aki olyan fideszes lett volna, mint én.

Nem sokkal később viszont elvesztette a bizalmát a kormánypártban, azóta nem szavazott se parlamenti, se önkormányzati választáson. Ezután arról beszélt, hogy a fia és a veje is évek óta Németországban dolgozik, előbbit csak háromhetente látja.

Évek óta egyre többen járnak ki dolgozni. Elöregedik a falu is, és nem csoda. Néhány gyáron kívül nincs nagyon más munkalehetőség. Itt semmi jövője az embernek.

Elmondta, hogy az utóbbi időben pár filippínó költözött a faluba, dolgozni az egyik közeli gyárba járnak, persze jóval kevesebb pénzért, mint amennyiért a munkát a magyarok jó szívvel elvállalnák. De nem hallottak róluk semmi rosszat, nincs semmi gond velük, teszi gyorsan hozzá.

Beszélgetésünk közben két rendőr jelent meg. Azért érkeztek, hogy telefonszámokat cseréljenek a tiszásokkal, tekintettel a párt aktivistáival szembeni támadásokra, hogyha baj történne, gyorsan el tudják érni őket.

The post „Mindenkinek megvan a maga története a rendszerrel” – a Tisza megvetette a lábát jászsági falvakban is first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest