Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány azt mondta, minden téren az ellenfél fölé nőttünk.
„Mintha kétszer kellett volna megnyernünk a meccset. Az első félidőben szinte minden működött, csak az utolsó tíz percben csúszott szét valahogy a rendszerünk, és olyan hibákat vétettünk, amit nem lett volna szabad. Így aztán ránk jött a román válogatott, elbizonytalanodtunk, lassabban játszottunk” – mondta az M4 Sport kamerája előtt.
A második félidőben, ha nehezen is, de összeállt a csapat, Janurik Kinga is sokat segített. De ami fontos: mentálisan és fizikálisan jobbak voltunk
– tette hozzá.
Kuczora Csenge azt mondta, egy pillanatig nem érzett zavarodottságot a csapaton.
„Tudtuk, hogy nagyon fontos a mérkőzés, hogy mentálisan az ellenfél fölé kell kerekednünk, szóval azt tettük, ami a feladatunk volt” – nyilatkozta.
„Ez biztosan nem hatvan perc volt” – jelentette ki Tóvizi Petra, aki védekezésben nagyot harcolt, elöl pedig eredményes volt beállós pozícióban.
Ez volt az eddigi legkeményebb meccsünk, a szívünket-lelkünket kitettük a pályán, és meg is lett az eredménye.
Kézilabda, női világbajnokság, középdöntő, I. csoport, 1. forduló
Magyarország – Románia 34-29 (18-16)
Rotterdam
v.: Vladimir Jovandic, Marko Sekulic (szerbek)
Magyarország: Szemerey, Janurik (kapusok) – Falusi-Udvardi 3, Vámos 5, Klujber 7, Tóvizi 5, Kuczora 4, Márton 3, Papp, Simon 1, Bordás 1, Faragó Lea 1, Kovács, Hársfalvi 1, Albek 3.
The post „Mintha kétszer kellett volna megnyernünk a meccset” – Golovin szerint mentálisan és fizikálisan is jobbak voltak a románoknál first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





