„Mit eszem, hol alszom, mennyit kell ma még menni?” – félmillió pedálfordulat magyar tájakon

A „divide” típusú ultrakerékpáros versenyek gyökerei Észak-Amerikáig nyúlnak vissza. Az elnevezés a Sziklás-hegységen végighúzódó Continental Divide-ra, vagyis a kontinens fő vízválasztójára utal. Ezt követi a világ egyik legismertebb önellátó bikepacking versenye, a Tour Divide. A 2008-ban útjára indult bringás teljesítménytúra a Great Divide Mountain Bike Route nyomvonalán halad, és az önellátásra, a navigációra, valamint a több ezer kilométeres folyamatos teljesítésre épülő versenyforma mintájává vált. Azóta a „divide” elnevezés már nem csupán a földrajzi vízválasztót jelöli, hanem egy egész műfajt is:

olyan többnapos, önellátó ultraversenyeket, amelyek egy ország vagy régió legvadregényesebb tájain vezetnek végig, miközben a résztvevők külső segítség nélkül, saját erejükre és döntéseikre támaszkodva teljesítik a kijelölt távot.

A divide eredetileg tehát elválasztást jelent, a kalandbringások fejében viszont éppen az ellenkezőjét: összekötést. A végletek összekötését. Térképészetileg például az egyik határszélt a másikkal, mentálisan az ürességet a katarzissal, fizikálisan a gyötrelmet az eufóriával, a gyakorlatban pedig a magasságot a mélységgel.


14 fotó

Térkép e táj

Magyarország területe nem nagy, nincsenek valódi hegyei sem. Nyugattól keletig a Hungarian Divide útvonalába mégis bele lehet rejteni 23 ezer méter szintemelkedést és 1400 kilométernyi kanyart – természetesen terepen vagy nagyrészt azon.

Az egész évben elérhető, instant Horizont útvonal (amelyet a Tour Horizont követ), ugyanígy fűzi fel az ország különböző tájegységeit egyetlen láncolattá, csak míg a magyar divide-on a terepszakaszok szándékosan tartalmaznak olyan meredek vagy köves részeket, amelyeken a legerősebb és technikailag legképzettebb bringások is tolni kényszerülnek, addig a Horizont útvonal ennél kegyesebb a kerékpárosokhoz, jó fizikummal (szinte) mindenhol tekerhető.

Bácsi Róbert László
Chripkó Lili és Karancsi Rudolf

Nehéz és nehezebb ez a két útvonal, az igaz, de nem ok nélkül. Minden nehézségnek megvan a magyarázata és a jutalma. Akik végigmennek rajta, azok örökre tudni fogják, hogy a Bükk egy karsztvidék, és az mit jelent, hogy a Cserhát nem a Cserehát, és nem csak látják, de a bőrükön is tapasztalják, hogy mit tesz az országgal az aszály. A Hungarian Divide idén nyugatról keletre haladt, de az irány minden évben fordul. A Tour Horizont ehhez képest féltáv, idén Szentgotthárdtól Budapestig, jövőre pedig a keleti határszéltől halad majd a fővárosig.

Bácsi Róbert László
Chripkó Lili
Karancsi Rudolf és Németh Dániel
Karancsi Rudolf
Gál Roland
Karancsi Rudolf
Chripkó Lili
Chripkó Lili és Németh Dániel
Németh Dániel

Ember a gépben

1400 kilométerre 2–3 biciklis táskában egyszerűen nem lehet elegendő high-tech élelmiszert vinni. Amikor elfogy az izotóniás italpor és a szupergél, akkor be kell menni a kisboltba, és szembesülni a nyitvatartás mellett a helyi kínálattal. Az akár többmilliós biciklihez nem lehet elvinni az összes szerszámot, ami a karbantartásához szükséges, probléma esetén az út szélén vagy a falusi autószerelő műhelyben kell segítséget kérni.

Karancsi Rudolf
Bácsi Róbert László
Karancsi Rudolf

A Hungarian Divide-on ez spontán, de szükségszerűen megtörténik, a Tour Horizonton valamelyest irányítottabban. Az esemény szervezői külön hangsúlyt fektettek arra, hogy legyenek kapcsolódási pontok. Faluházak, piacok, tornatermek, kisvárosi vagy erdőszéli kávézók várták extra nyitvatartással és rugalmassággal a több száz résztvevőt – legyen hol aludniuk, enniük, felfrissülniük.

Ki, szakadás

Ettől még a Divide mellett a Tour Horizont résztvevőinek is meg kell tapasztalni azt, amit minden ultrakerékpárosnak szükségszerűen át kell élnie: háromtényezősre egyszerűsödik az élet.

Mit eszem, hol alszom, mennyit kell ma még menni?

Ennyi és nem több, ami a kalandbringás fejében jár. Hogy ez a típusú leegyszerűsödés a modern vagy a természetes ember igénye, az jó kérdés, de nem fontos rá a válasz. A lényeg – és egy ultratáv tanulsága szinte mindenki esetében az –, hogy milyen kevés dologra van igazán szükség. A boldogsághoz? A biztonsághoz? Az életben maradáshoz? A válasz egyéni és akár óránként változhat is.

Bácsi Róbert László
Karancsi Rudolf és Németh Dániel
Karancsi Rudolf

A 700, illetve 1400 kilométeres távot egy hét, illetve 9 nap alatt kell megtenni. Nem a Balaton körül, azaz síkon, kijelölt úton, nagyjából működő infrastruktúrával, hanem sokszor szegény falvakon, felhagyott sportcsarnokokon, karbantartatlan erdei utakon át. A Hungarian Divide teljesítéséhez az indulóknak mindent oda kell adniuk, amijük van. Fizikailag és mentálisan egyaránt. Holtponttól csúcspontig kell tekerni egész nap – nap, nap után. Az időlimit és a dobogóért vívott harc okán ráadásul extrém kevés alvással.


8 fotó

A 2026-os Hungarian Divide győztese egy élő legenda, Boruzs Zsolt lett, aki, bár nem hivatásos kerékpárversenyző, minden korábbi magyar Divide-on elindult már. Boruzs 5 nap 5 óra és 43 perc alatt teljesítette a távot, amiből összesen 14,5 órát állt – vagyis összesen ennyi időt töltött alvással, bevásárlással, nyugodt étkezéssel és a szükséges higiéniai szünetekkel. Második helyen a svájci Nathalie Schneitter végzett. Schneitter olimpikon kerékpáros, visszavonult profi mountain bike világkupa-versenyző, aki jelenleg a világ egyik legnehezebb ultrakerékpáros versenyére, a Silk Road Mountain Race-re készül. A nemzetközi dobogót a szlovák Peter Krajčovič egészítette ki. Az idei eredmények is mutatják, hogy a Hungarian Divide már túlnőtt a hazai kerékpáros közegen, ez különösen örömteli a szervezők számára, akik kezdettől azt a célt tűzték ki, hogy a Hungarian Divide felkerüljön Európa meghatározó önellátó ultrakerékpáros eseményeinek térképére.

Karancsi Rudolf A 2026-os Hungarian Divide győztese: Boruzs Zsolt.

The post „Mit eszem, hol alszom, mennyit kell ma még menni?” – félmillió pedálfordulat magyar tájakon first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest