Az étvágy ma már akár egy görgetéssel is megjöhet. Elég egy látványos street food-videó, egy ropogósra sült hús vagy egy új, csípős íz a közösségi médiában. Egy jól eltalált ételes videó pedig könnyen meghozza az ember kedvét valami finomhoz. A folyamatosan érkező új ízek és ötletek egyre gyorsabban formálják, mi kerül végül a tányérra – ehhez pedig a húsiparnak is alkalmazkodnia kell.
Papp szerint közben a sertéshúsnak nehezebb dolga lett: a csirke és a hal nagyobb teret nyert, a street foodban pedig a sertés kevésbé látható. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a hagyományos magyar húskészítmények kikopnának: a klasszikus ízek továbbra is ott vannak a fiatalok tányérján, csak ma már jóval több, máshonnan érkező ízzel férnek meg egymás mellett. Pedig a globális gasztronómia éppen azt mutatja, hogy a sertésből is lehet trendi étel. A Hajdúhús japán exporttapasztalata is ezt példázza: a magyar, fűszeres ízvilág közel áll a japán ízléshez, és még saját fűszerrel készült, kolbász jellegű terméket is kértek tőlük tesztelésre. Vagyis nem biztos, hogy a hamburger leváltja a debrecenit – lehet, hogy egyszerűen mindkettőnek helye van.
Mézeskalácsos csülök? Miért ne!
A trendeket persze nem elég észrevenni, azt is el kell dönteni, melyikből lehet valódi termék. Ifjabb Papp erre egy különösen jó példát hozott: kísérleti jelleggel aszalt szilvás és mézeskalácsos pácolt csülköt készítettek. Az ötlet elsőre még házon belül is merésznek tűnt, a kóstolás után viszont gyorsan megváltozott a vélemény. „Olyan finom csülköt én még nem ettem” – mondta Papp a Coop Rally során. Szerinte érdemes új ízekkel kísérletezni, de nem szabad annyira eltávolodni az alapoktól, hogy közben maga a termék veszítse el a karakterét.
És mit eszünk 2030-ban?
Papp szerint a következő nagy kérdés talán nem is az lesz, milyen íz jön divatba, hanem hogy mennyi időnk marad enni. Úgy látja, egyre nagyobb tere lehet azoknak a készételeknek, amelyek gyorsan, akár már a csomagolás segítségével fogyasztásra késszé tehetők. Elképzelhetőnek tartja, hogy egyszer egy debreceni páros vagy egy szelet hús is ilyen formában kerül le a polcról.
És itt érdemes egy pillanatra kilépni a Hajdúhús történetéből: az elképzelés kevésbé sci-fi, mint elsőre hangzik. Az amerikai hadsereg már a kilencvenes évek elején használt vízzel aktiválható, láng nélküli megoldást csomagolt ételek felmelegítésére. Vagyis maga a technológiai alapötlet régóta létezik – a kérdés inkább az, mikor válik hasonló megoldás a hétköznapi bolti kínálat részévé.

Generációváltás – nemcsak a tányéron
Miközben a fiatalabb generáció átírja, mi kerül a tányérra, a Hajdúhúsnál magában a cégvezetésben is generációváltás zajlik. Az 1998-ban alapított családi vállalkozásban Papp István mellett fia, ifjabb Papp István és lánya, Papp Zsuzsanna is a vezetésben dolgozik. Az átadás nem egyik napról a másikra történik: ifjabb Papp szerint a folyamat már tíz-tizenöt éve tart.
Az alapító ma is minden nap bejár, reggel együtt kávéznak, a nagyobb döntéseket pedig közösen hozzák meg. Az operatív irányítás jelentős része már ifjabb Papp István kezében van, miközben édesapja több mint öt évtizedes tapasztalata továbbra is fontos háttér. Ezt a tudást szerinte nem lehet egyszerűen átadni: évek alatt lehet ellesni és megtanulni.
És hogy 2030-ban ki dönt majd arról, milyen új terméket gyártson a Hajdúhús? Ifjabb Papp válasza rövid volt: mindhárman – Papp István, ifjabb Papp István és Papp Zsuzsanna. Így ér össze a két generációváltás: miközben egy új generáció alakítja, mi kerül a tányérra, a Hajdúhúsnál már az a generáció is egyre nagyobb szerepet kap, amelynek ezekre a változásokra választ kell adnia.

Coop Rally
A COOP üzletlánc 2006 óta rendezi meg a hazai élelmiszer-előállítást testközelből bemutató Coop Rallyt, amely 2026-ban jubileumi, 20. állomásához érkezett. A program az elmúlt két évtizedben immár 167 Magyarországon működő vállalkozást mutatott be, közelebb hozva a résztvevőkhöz a hazai élelmiszeripar szereplőit, fejlesztéseit és innovációit. A COOP egész évben azért dolgozik, hogy a vásárlók a magyar alapanyagból, magyar munkaerővel készült, minőségi és biztonságos termékeket válasszák.
Az idén is közel 100 hazai cég mintegy 300 versenyzője vett részt a szakmai programon. Az idén öt kelet-magyarországi megyében hat élelmiszergyártó üzemet (a Maspex Olympos üdítőitalgyártó nyárlőrinci üzemét, a fagyasztott pékárukat gyártó és forgalmazó Fornetti Kft. kecskeméti gyárát, a Sole-Mizo szegedi tejüzemét, az energiaitalokat gyártó Hell Energy Magyarország szikszói üzemét, az italgyártó Várda-Drink kisvárdai üzemét, valamint a Hajdúhús 2000 debreceni húsüzemét), illetve a Coop Szeged szegedi Szuper Plusz üzletét és az Unió Coop tarcali boltját keresték fel.
The post Mit eszik a TikTok-nemzedék? Generációváltás a húspultnál first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





