Ne fújd meg – áll egyszerű, mégis lényegretörő tanácsként a nem túl erős, cserébe kellően fájdalmas magyar címadási hagyományokat követő Halálsíp plakátján. Az angol megfelelője, a dont’t blow it átvitt értelemben más tanácsot is rejthet: ne cseszd el. Spoiler: a Halálsíp mindkét értelemben elbukott: a síp meg lett fújva, a film el lett cseszve.

Corin Hardy eddig két egészestés filmet csinált, a második annak ellenére lett franchise-indító, hogy a minősége távolról sem vetítette elő a népszerűséget: ő készítette Az apácát, amely a Démonok között-univerzum egyik legsikeresebbje lett. A címszereplő Valak a Démonok között második részében tűnt fel először, a fityulás rémért pedig megőrültek a rajongók, így kapta Hardy a lehetőséget, hogy a 2015-ös debütálása, a The Hallow után újra filmet rendezhessen.

Az apácával leginkább azt mutatta meg, hogy a rossz tucathorrorokhoz ért igazán, tökéletesen középszerű jump scare-parádéja az égvilágon nem mondott sem újat, sem egyedit, ennek ellenére a horrort úgy nézték a moziban, mintha kötelező lenne.

Készült belőle egy hasonlóan pusztító másik rész, sőt, a harmadik is be van lengetve, de Hardy szempontjából ez mindegy, ő ugyanis meg nem nevezett okok miatt az első után távozott a rendezői székből.

Így aztán bőven lett ideje arra, hogy az azték halálsípok felé fordítsa a figyelmét. Owen Egerton író-rendező (Bloodfest, Hollow) saját novellájából, az Untimelyból írt filmet, ezzel találta meg Hardyt, akinek felkeltette az érdeklődését a saját halálukkal dacoló tinik története. Az azték halálsípok iránti figyelem sem teljesen légből kapott, és erről természetesen a TikTok tehet: 2024-ben tarolták le a platformot a halálsípos videók. A hátborzongató hangot kiadó eszköz trendet teremtett, tucatjával készítettek ijesztgetős videókat arról, ahogy emberek halálsípokat fújnak és tesztelnek. A rejtélyes tárgyak körüli mítoszt ráadásul az is fokozta, hogy valójában nincs tudományos bizonyíték, mire használták az először a kilencvenes években megtalált eszközöket, ez is hozzájárult ahhoz, hogy rengeteg – valószínűleg hamis – elmélet kering róla. A halálsípok körüli rejtélyekről ebben a cikkünkben írtunk.

A film a gimi kosársztárjának meglehetősen erőszakos halálával kezdődik: a fiú élve elég a zuhany alatt azt követően, hogy egy elszenesedett alak üldözi. Pár hónappal később ugyanebbe a gimnáziumba érkezik meg egy láthatóan súlyos múltat cipelő lány, Chrysanthemum – a főszerepben a Loganben a címszereplő lányát alakító Dafne Keen – aki az iskolában megkapja a halott fiú szekrényét, ebben pedig érdekes dolgot talál.

És mit csinálsz, ha találsz a szekrényedben egy repedezett, ósdi koponyát formáló sípot? Természetesen belefújsz.

A rejtélyes sípot valamiért mindenki meg akarja fújni, és hamar kiderül, hogy nem szájfertőzést, hanem valami sokkal rosszabbat kap tőle az ember. Egy régi azték halálsípról van szó, amiről először azt hiszik, a halottakat idézi meg, de nem véletlen, hogy nem a Google-fordítóval kell a halálsípokra vésett szövegeket lefordítani: nem a halottakat, hanem a saját halálodat idézi meg. És mivel a sípot többek közt egy medencés buli közepén is megfújják, egy egész csapat tini kapja azon magát, hogy saját halála üldözi őket, és mielőbb meg kéne tudni, hogyan lehet leállítani.

A Halálsípról nem véletlenül ugorhat be egy sor film: a Valami követtől kezdve a Végső állomáson át a Beszélj hozzám!-ig mindenhonnan merítkezett, és ezt az alkotópáros büszkén vállalja is. Egerton olyan filmeket sorolt még inspirációforrásnak, mint a nyolcvanas évek tinislasherjei, és a filmben is lépten nyomon idézgetik meg a műfaj fontos alakjait: a Nick Frost által alakított tanárt Mr. Cravennek hívják, a cigaretta márkája Cronenberg, a szivaré Muschietti.

Kissé esetlen, és nem is túl kreatív, de ez az egész filmre igaz: Hardy ismét belőtte a tökéletesen jellegtelen középszert, és azt maradéktalanul hozza is. Bár egy ideig próbálgat valamiféle karakterépítéssel, főleg a főhősnőn keresztül, akinek kellően sokáig titkolja a múltját, hogy aztán egy rövid, didaktikus, lelkizős monológgal lezavarja azt. A többiek még ennyit sem kapnak, így az azonosulás is ki van zárva, mindannyian csupán hús lesznek a darálóba – szó szerint, vérben és belsőszervekben ugyanis térdig jár a film. Ezen a téren lett a legkreatívabb: mivel a síp hangját hallók úgy halnak meg, ahogy egyébként is meghalnának életük végén, végignézhetjük például ahogy egyikük egy láthatatlan autóval szenved halálos balesetet a hálószobájában – a gore rajongói valószínűleg elégedetten hümmögnek majd.

De valószínűleg csak ők: a Halálsípnak a jó zenéi mellett más erénye igazán nincsen, és még azt a vékony mezsgyét sem éri el, ahol valami már annyira rossz, hogy szórakoztató legyen. Hardy viszont ebből már csinált egyszer rengeteg pénzt: Az apáca is megtalálta úgy a döbbenetesen jól tejelő közönségét, hogy az eredetiség leghalványabb sugara sem volt benne, így miért ne gondolhatta volna a brit rendező, hogy másodszor is bejöhet ez a recept.

Az biztos, hogy reménykedik a folytatásban, a film ugyanis kétszeres cliffhangerrel ér véget: bár az „érdemes megvárni” kifejezés nem feltétlenül megfelelő ebben az esetben, a stáblista után akad még egy jelenet, ami egy jóval nagyobb balhét jelez elő. Valak szárnyalását elnézve a pocsék minőség ellenére könnyen lehet, hogy meg lesz még az a síp fújva.

Halálsíp (Whistle), 100 perc, 2025. 24.hu: 4,5/10.

The post Mit teszel, ha találsz egy koponya alakú azték sípot a szekrényedben? first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu