MKKP-listavezető: Ha a többi pártnál eddig az volt a duma, hogy csak a legerősebb induljon, akkor ők most mégis hova az úristenbe indulnak el?

„Mi egyszerűen csak nem verjük át a választókat azzal, hogy a hivatalban lévő társelnökök listát vezetnek, aztán meg nem ülnek be a parlamentbe. Sokan eljátszották már ezt, de szerintem a Kutyapárt szavazóinak tudniuk kell, hogy ki képviseli majd őket” – ezt Nagy Dávid, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt parlamenti listavezetője mondta a Népszavának arra, hogy a Kutyapárt választási listáját Kovács Gergő vagy Döme Zsuzsanna helyett ő vezeti. Nagy Dávid szerint „a szavazók nemcsak Gergőt és Suzit, hanem a Kutyapártot is ismerik már, ahogy a helyi sejtjeit Csepeltől Keszthelyig, vagy Nyíregyházától Sopronig”. Továbbra is azt gondolja, hogy Kovács és Döme a legjobbak arra, hogy szellemi vezetői legyenek ennek a közösségnek, ezért nincsenek is pártvezetői ambíciói. Majd arról beszélt, hogy

ez a párt három választás óta mindig önállóan indult, és most is ezt fogjuk tenni. Szóval inkább a többi pártnál kérdés: ha eddig az volt a duma, hogy csak a legerősebb párt induljon, akkor ők most mégis hova az úristenbe indulnak el? Higgye el: mi eddig is kibírtuk pozíciók és jól fizető állás nélkül, ezután is ki fogjuk bírni. Nekünk ez az egész nem erről szól, hanem olyan értékkészletről, ami másnak nincs meg.

Nagy azt látja, hogy hogy 200-250 ezer embernek – akik eddig nem ránk szavaztak az összefogás, vagy egyéb mantrák miatt – tudnak értékalapú otthont adni. Csak meg kell tudni magyarázni nekik, hogy miért szavazzanak rájuk. Hozzátette viszont, hogy:

Természetesen, ha azt fogjuk látni, hogy a rendszerváltáshoz azt kéne, hogy ne csináljunk semmit, akkor nem csinálunk semmit. Viszont én most nem ezt látom.

Nagy a Népszavának adott interjújában beszélt még arról is, hogy azzal szerinte senki nem járna jól, ha most egy újabb egypárti kétharmad jönne.

The post MKKP-listavezető: Ha a többi pártnál eddig az volt a duma, hogy csak a legerősebb induljon, akkor ők most mégis hova az úristenbe indulnak el? first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest