Molnár Áron Novák Katalinnak: És az mennyire inkorrekt, hogy a kegyelmi ügy eltussolása után még mindig havi 6 milliót kapsz az adóforintjainkból?

Thumbnail for 6574774

A szokásosnál nagyobb terembe kellett meghirdetni a temesvári Közéleti Kávéház keddi rendezvényét, miután sokan voltak kíváncsiak az aktuális vendégre: Novák Katalinra. A volt köztársasági elnök fellépésén a 444 kamerája is ott volt, a rendezvény után pedig a portál közéleti kérdéseket tett fel a tavaly lemondott államfőnek az utcán.

Novák a temesvári értelmiségi kör rendezvényén először beszélt közéleti kérdésekről és a saját államfői működéséről a tavaly februári lemondása óta. Arra a kérdésre, hogy mi volt a legnehezebb feladata köztársasági elnöki ténykedése során, Novák ironikusan megjegyezte: a kegyelemi jog gyakorlása. A lemondása óta eltelt időszakról úgy fogalmazott:

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem egy pokoli másfél év van mögöttem.

A 444-nek érdemi válaszokat ezúttal sem adott a volt köztársasági elnök, erre pedig Molnár Áron is reagált új videójában, amit Nováknak címzett.

Biztos pokoli volt látni, ahogy elvették a tanárok sztrájkjogát. Ahogy a diákokat beidézték a rendőrségre, mert kiálltak a szabad oktatásért. Pokoli lehetett látni, ahogy a kórházakban állnak le a műtétek. Hogy a külögyminisztérium élén Szijjártó Péterrel hogyan próbálja eltussolni, hogy orosz hekkerek feltörték a szervereket. És pokoli lehetett látni a NER gazdagodását, miközben Magyarország az EU legszegényebb országává vált. Erre gondoltál, ugye?

Majd kitért a kegyelmi botrányra is a színész.

Azért nekünk, magyaroknak lenne kérdésünk: kinek a kérésére, unszolására adtál kegyelmet egy pedofil segítőjének, K. Endrének?

A 444-nek Novák inkorrektséget emlegetett, Molnár erre is reagált.

Az inkorrektséget én sem szeretem. Az mennyire inkorrekt, hogy miután eltussoltátok a kegyelmi botrányt, mai napig havi 6 millió forintot kapsz az adófizetői forintjainkból?

Végül kitért az asztalossá váló Varga Juditra:

Követhetnéd barátnéd, Varga Judit példáját, és választhatnál rendes szakmát. Asztalosként készíthetnétek közös asztalt, ahová leültök közösen, szembenéztek a bűneitekkel, és közösen számot adtok róla. Az asztalhoz fát az erdőből tudtok szerezni. Tudod, melyik erdőből…

Molnár korábban több videót is intézett közéleti szereplők felé, ezekről itt lehet olvasni.

The post Molnár Áron Novák Katalinnak: És az mennyire inkorrekt, hogy a kegyelmi ügy eltussolása után még mindig havi 6 milliót kapsz az adóforintjainkból? first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest