Budapest a miénk: a Nyugat megosztottsága nem ad Ukrajnának semmilyen esélyt
– ezzel a címmel közölt véleménycikket október 23-án reggel az orosz propaganda egyik vezéregyénisége, Viktoria Nyikiforova.
A cikket az Index vette észre a Ria Novosztyi című lapban, amelyik a Putyin-párti propaganda egyik zászlóshajója. A szerző ellen több nyugati ország szankciókat vezetett be, arra hivatkozva, hogy a tevékenységével aláássa vagy veszélyezteti Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét, valamint az Ukrajnában fennálló stabilitást és biztonságot.
A nemzeti ünnep reggelén megjelent cikkben az egyelőre szemmel láthatóan meghiúsult budapesti békecsúcsról értekezik az orosz szerző, ennek jövőbeni esélyeit latolgatja. Szerinte Oroszország megtett mindent a békéért, de tovább kell menni, és jövőben felajánlandó feltételek Kijevnek még kedvezőtlenebbek lesznek. A szerző kilátásba helyezte, hogy orosz csapatok tovább nyomulnak előre, folytatódnak a nukleáris gyakorlatok, és bármilyen Oroszország elleni csapáskísérlet – Putyin szavaival – „nagyon súlyos, megdöbbentő” választ von majd maga után.
Moszkva stratégiájának változatlansága garantálja, hogy Budapest is a miénk lesz. Putyin elnök úgy véli, hogy Trump nem törölte, hanem inkább elhalasztotta a találkozót
– olvasható a cikkben, amely szerint ez utóbbit a Fehér Házban azonnal meg is erősítették.
Bár nem egyértelmű, hogy a cikk szerzője pontosan mire gondolt Budapest említésekor, de valószínűsíthetően leginkább arra, hogy diplomáciai értelemben nyerik majd meg Budapestet a jövőbeni csúcstalálkozó helyszínéül. Erre utal, ismerősen csengő utolsó pár mondta:
Nos, várjunk, nincs hova sietnünk. Ma az idő Oroszországnak kedvez.
The post „Moszkva stratégiájának változatlansága garantálja, hogy Budapest is a miénk lesz” – írta egy orosz publicista október 23-án first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





