Moszkvában tárgyal a békéről Szijjártó Péter

Thumbnail for 6419182

Ismét Oroszországba utazik Szijjártó Péter. A magyar külgazdasági és külügyminiszter immár a 13. alkalommal látogat Oroszországba az ukrajnai háború kezdete óta, vagyis átlagosan három havonta utazik a háborús agresszorhoz.

Legutóbbi, tavaly decemberi látogatásakor Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel is találkozott. Ezúttal egyelőre nem tudni, kivel találkozik, csak azt, hogy a békéről, az energiaellátás biztonságáról és a gazdasági együttműködés fokozásáról fog tárgyalni.

Negyed 4-kor még a kakasok is dörzsölik a szemüket, de indulni kell, mert tőlünk keletre korábban kel a Nap… és a tárgyalópartnerek is… Az amerikai-orosz béketárgyalások tegnap újabb mérföldkőhöz érkeztek, így a világ megint eggyel biztonságosabb hely lett. Mi három éve mondjuk, hogy a kommunikációs csatornákat nyitva kell tartani…

írta Szijjártó, utalva a Fehér Ház tegnapi bejelentésére, miszerint egy újabb területre kiterjed a fegyvernyugvás Ukrajna és Oroszország között: az energetikai létesítmények mellett már a Fekete-tengernél is beszüntetik a harcokat, biztosítják a biztonságos hajózást és megakadályozzák a kereskedelmi hajók katonai célú felhasználását.

Kapcsolódó
Megegyeztek, a Fekete-tengeren is tűzszünet léphet életbe

De ehhez az oroszok jó pár követelését teljesíteni kell.

The post Moszkvában tárgyal a békéről Szijjártó Péter first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest